Nemrég futott be a Sci Fi Channeltől a hír, hogy leveszik a műsorról a Stargate: Atlantis című sorozatukat, ami lényegében az egyetlen valódi zsánerműsoruk volt a Battlestar Galactica mellett az utóbbi időben. A 2009-es évtől sokat vár a csatorna, hiszen három nagyobb szabású pilotba ölték bele a pénzüket, amelyek közül az egyik a nemrég befejezett Caprica.
Az első pletykák szerint a három bevezető filmből csak egyet fognak választani, amelyből sorozat is lesz, de kérdéses, hogy meggondolják-e magukat most, hogy a Csillagkapura lényegében már nem kell költeniük. Azzal, hogy nem rendelnek be újabb évadot a nagymúltú franchise-ból, talán zöld utat akarnak adni egy második pilotnak is.
A csatorna a Painkiller Jane, a Flash Gordon, a Dresden Files és a többi kis költségvetésű, de annál nagyobbat bukó sorozata után talán úgy gondolja, hogy mostantól kevesebb felé osztja szét a pénzét, és inkább csak pár projektet tart fenn, amelyeknek azonban megada azt a bánásmódot, amelyet a dédelgetett Battlestar Galactica kapott. Ha jól sejtem, az SG:A és a BSG nagyjából egyszerre fog befejeződni, és azt űrt nem lehet egyetlen sorozattal kipótolni majd. A három berendelt pilot a Warehouse 13, a Resistance, illetve a Caprica, és Ron Moore-t mindháromhoz meghívták közreműködni, de végül az utóbbinál maradt.
Ez csak a személyes spekulációm, nem olvastam máshol, hogy ilyen döntések lennének a háttérben, mindenesetre úgy gondolom, a Sci Fi Channel változtatni akar a profilján. Igaz, új Stargate-sorozatot is terveznek, de az még odébb van ahhoz, hogy azzal számoljanak.