Mától kapható a Razor "Unrated & Extended" DVD-kiadása (igen,
aviban is "kapható"), így végre láthatjuk az áhított kivágott
jeleneteket a helyükre illesztve. A battlestargalacticadvd.com
holnapon látható promóvideó alapján mind a caines, mind az adamás
flashbackek a helyükre kerültek. Láthatóan nagyon ötletesen oldották
meg a vágásokat a flashbackek közt, úgyhogy kíváncsian várom a
végeredményt. Sajnos egyelőre nem működik normálisan a netem, úgyhogy
sokára tudom majd csak megírni a véleményem a teljes filmről, de ami
késik, nem múlik.
A DVD nemcsak bővített kiadás lesz, de extrákkal
is telezsúfolták. Többek közt ilyen jelenetek is helyet kaptak rajta,
amelyek még így sem kerültek be a filmbe:
Ahogy
erre egyik olvasónk, Novi is fölhívta a figyelmemet, a jelek szerint a
film körülbelül tizenhárom perccel lesz hosszabb, mint a tévés változat
– kérdéses, hogy ebbe a szűk negyed órába belefért-e az összes jelenet
a fiatal Adamával és Cainnel. Feltűnő, hogy a netre is fölkerült hét
"Razor Flashback" külön, az extrák közt is megtalálható, így
elképzelhető, hogy ezek továbbra sem képezik szerves részét a filmnek,
legfeljebb csak pár képsorral bővítették azt.
Azoknak, akik csak
nagyon sokára fognak hozzájutni ehhez a DVD-kiadáshoz, ajánlom
figyelmébe a következő, nagyon spoileres részletet a filmből:
Én magam sem néztem meg, mi van a videóban, mert állítólag tényleg élményrontó, úgyhogy csak óvatosan a Play gombbal.
Zárásképpen
még annyit, hogy ha valaki eddig lusta volt követni Bear McCreary
blogját, mert oldschool html alapú volt, annak jó hír, hogy Bear
frissített egyet, és most már lehet RSS-re feliratkozni, meg minden.
(Röviden
sztrájkról: ma ültek vissza a tárgyalóasztalhoz a felek. Most azt
rebesgetik, hogy a stúdiók kiveszik a pöcsölő Nick Counter kezéből az
irányítást, és külön-külön próbálnak meg egyezésgre jutni az írókkal.
Végül is így működik a szabadversenyes kaptializmus, vagy mi.)