Maelstrom – pcdeviltől

Helló mindenki.

Szóval már lassan nem aktuális, de nekem még új ez a rész – lévén, hogy vasárnap este néztem meg -, és hát hmm. érdekes. Ez az a rész, amikor se jót, se rosszat nem tudok írni. Érdekes volt, pörgött, de mégis, akárhogy is, Kara meghalt. Illetve, ha elkezd járni az agyam:
Kara nem halhatott meg! Voltaképpen hasonlóképp gondolkoztam akkor is, mikor Kat meghalt, de ott azért egyértelműbb volt a helyzet. Ugye itt mondhatjuk, hogy hmm, keze rajta volt a katapulton, a raider lehet létezett és kimentették, meg hát ez nem valami különös végzet (ez ugye Leoben agymenése). Az már más kérdés, hogy eleve úgy lett felépítve az egész rész, hogy Kara meghal, de ennek elfogadása nehéz. Azt, hogy példul Helo miért nem vágta le durván miről van szó, és miért nem mondta, hogy "Héhh, esetleg meséld el Roslinnak, hogy lerajzoltad a mandalát, meg mostanában problémáid vannak…", azt nem igazán értem. Vagy az túl egyszerű lett volna, ha egy szakavatottal beszél, aki nem orákulum és nem rébuszokban beszél? (persze, D'Anna-nál bejött, de hát őt már be is dobozolták, úgyhogy minden kétséget kizárólag elmondhatjuk, hogy nem volt százas:P) Meg miért erőltette Lee, hogy repüljön, mikor előtte már beszéltek róla, hogy pihennie kéne?..

Találós kérdésnek fel lehet még adni, hogy Kara a való életben vissza ment anyja halálos ágyára? Leoben most a kaszást játszotta, vagy ahogy eddig is, csak a kétszínű Leobent láthattuk? Akkor a drága raider amit üldözött Starbuck, az tényleg meglőtte a hajóját, Apollo látta, vagy csak nagyon szépen odaképzeltették a nézőnek?
Számomra ami még kérdés, hogy miért nem csinálták meg azt a jelenetet, ahol Lee kirakja Kara képét a falra? Persze, ez már csak kötözködés, de jól összevágva az Adamás hajótörős jelenettel akár nem is lett volna sok plusz játékidő.

No mindegy, ez már az én agymenésem, viszont ajánlom zenének Philip Glasstól a Metamorphosis Five-ot (ez volt ugye második évadban a Valley of Darkness részben az a zene, amit Starbuck lakásán hallhattunk), merthogy ugye nyugalmat és békességet sugároz;).

A rész pedig a sok kérdéstől eltekintve megkapja tőlem a 8.5/10-es rate-et,Többet nem, és pont. Egyébként a minap bukkantam rá egy kedves fan videójára, aki elég rendesen kiakadt Starbuck halálán, és ennek hangot is adott;)

Maelstrom – pcdeviltől

Helló mindenki.

Szóval már lassan nem aktuális, de nekem még új ez a rész – lévén, hogy vasárnap este néztem meg -, és hát hmm. érdekes. Ez az a rész, amikor se jót, se rosszat nem tudok írni. Érdekes volt, pörgött, de mégis, akárhogy is, Kara meghalt. Illetve, ha elkezd járni az agyam:
Kara nem halhatott meg! Voltaképpen hasonlóképp gondolkoztam akkor is, mikor Kat meghalt, de ott azért egyértelműbb volt a helyzet. Ugye itt mondhatjuk, hogy hmm, keze rajta volt a katapulton, a raider lehet létezett és kimentették, meg hát ez nem valami különös végzet (ez ugye Leoben agymenése). Az már más kérdés, hogy eleve úgy lett felépítve az egész rész, hogy Kara meghal, de ennek elfogadása nehéz. Azt, hogy példul Helo miért nem vágta le durván miről van szó, és miért nem mondta, hogy "Héhh, esetleg meséld el Roslinnak, hogy lerajzoltad a mandalát, meg mostanában problémáid vannak…", azt nem igazán értem. Vagy az túl egyszerű lett volna, ha egy szakavatottal beszél, aki nem orákulum és nem rébuszokban beszél? (persze, D'Anna-nál bejött, de hát őt már be is dobozolták, úgyhogy minden kétséget kizárólag elmondhatjuk, hogy nem volt százas:P) Meg miért erőltette Lee, hogy repüljön, mikor előtte már beszéltek róla, hogy pihennie kéne?..

Találós kérdésnek fel lehet még adni, hogy Kara a való életben vissza ment anyja halálos ágyára? Leoben most a kaszást játszotta, vagy ahogy eddig is, csak a kétszínű Leobent láthattuk? Akkor a drága raider amit üldözött Starbuck, az tényleg meglőtte a hajóját, Apollo látta, vagy csak nagyon szépen odaképzeltették a nézőnek?
Számomra ami még kérdés, hogy miért nem csinálták meg azt a jelenetet, ahol Lee kirakja Kara képét a falra? Persze, ez már csak kötözködés, de jól összevágva az Adamás hajótörős jelenettel akár nem is lett volna sok plusz játékidő.

No mindegy, ez már az én agymenésem, viszont ajánlom zenének Philip Glasstól a Metamorphosis Five-ot (ez volt ugye második évadban a Valley of Darkness részben az a zene, amit Starbuck lakásán hallhattunk), merthogy ugye nyugalmat és békességet sugároz;).

A rész pedig a sok kérdéstől eltekintve megkapja tőlem a 8.5/10-es rate-et,Többet nem, és pont.
Egyébként a minap bukkantam rá egy kedves fan videójára, aki elég rendesen kiakadt Starbuck halálán, és ennek hangot is adott;)