Itt a Final Five elveszett történetének első fejezete

Salma Hayek így vendégszerepelt a 30 Rock című élőszereplős Simpson családban (köszönet a találatért a comment:comnak):

Az io9 lajstromba szedte, hogy milyen sorozatokkal érdemes kezelni a BSG-elvonási tüneteinket, ám a lehetőségek közül egyelőre csupán a Kings került adásba, úgyhogy nehéz dolgunk van. Én még hozzácsapnám a jelöltekhez a Persons Unknown című sorozatot is, amiből már majdnem kész egy 13 részes évad, csak még házalnak vele az amerikai csatornáknál (addig meg Mexikóban vetítik majd le), egyébként pedig szerepel benne Kandyse McClure (Dualla), Michael Rymer is rendezi, az egyik ötletgazda pedig a Capricát jegyző Remi Aubuchon.

Kijött a Battlestar Galactica: The Final Five képregény első darabja, ami a cylonok koboli és földi történelmére, valamint a címszereplők kétezer évnyi életére koncentrál. A két író (egyikük Seamus Kevin Fahey, aki betört a sorozatba is egy forgatókönyvvel) sokat konzultált a sorozat producereivel arról, hogy mit szabad és mit nem, de már az első darabból is látszik, hogy bőven elengedhették a fantáziájukat. Kulcsszavak: Tigh, Pythia, Ship of Lights. Innen tölthetitek le a szkeneket.

Ezen a linken el lehet olvasni, milyen extrák lesznek BSG-összes DVD és BluRay kiadásán.

Downloaded címmel újabb kiegészítő könyvet adnak ki a Battlestar Galacticához, tele kulisszák mögötti infókkal, interjúkkal és egyéb érdekességekkel.

A német Caprica-City.de készített egy igen kimerítő interjút Bear McCrearyvel, amikor az Hágában járt, hogy segítsen a BSG-hez szerzett zenéiből balettot készíteni. A zeneszerző írt a blogján a Caprica témáiról

Ezt a két kiváló fanvideót ajánlom mindenki figyelmébe (a szemfülesek elkaphatták már őket a comment:comon vagy a Galactica Sitrepen), jó zenével és hangulatos képsorokkal emlékeznek meg a BSG fináléjáról.

Bear McCreary videojátékot zenésít

Újabb posztot szánhatok a BSG nagyszerű zeneszerzőjének, ugyanis a netre került egy-egy klip a Battlestar Galactica és a The Sarah Connor Chronicles kulisszái mögül is, amelyekben betekintést nyerhetünk a sorozatok megzenésítésének világába. Az előbbi várhatóan a teljes sorozatos DVD és Blu-Ray kiadáson kap majd helyet, és a Daybreak egyik akciójelenetét aláfestő kompozíciót láthatjuk benne összevágva. Az utóbbiban M.B. Gordy, a zeneszerző állandó ütőhangszerese mutatja be, hogyan kell hordóból, felniből és egyéb fém eszközökből terminátoros zenét kovácsolni, a durva az, hogy ezek az otromba kellékek tényleg jól szólnak a soundtracken (via bsg.cz).

Bear nemrégiben belengette, hogy a legújabb szupertitkos projektje egy videojáték megzenésítése lesz. Ma jött ki a sajtóközlemény, amelyet aztán az ő blogbejegyzése is követett, miszerint a Dark Void nevű külsőnézetű kalandjátékot vette kezelésbe, nem is akárhogyan: visszatért a gyökerekhez, a klasszikus, John Williams-féle hangszereléshez és dallamvilághoz. Bizonyítékul, hogy Bear McCreary a hagyományos filmzenék terén is megállja a helyét, álljon a tovább mögött egy röpke részlet a Dark Void témájából, alatta pedig a zseniális, nyolc bites feldolgozása, ami annyira tetszett a játék kiadójának, hogy április elsején bejelentették, az egész játékot visszabutítják a hetvenes évekbeli komputerek szintjére.

Bear a blogján elmondja egy videóban, hogy mennyire másként készül ez a zene, mint amihez a filmekben szokott, és megszellőzteti azt is, hogy egy újabb játéknak is kölcsönözheti a tehetségét.

Három BSG-soundtrack jelenik meg az idén

A The Thing-prequel forgatókönyvét újraíratja a stúdió, így Ron Moore verziója lekerült az asztalról. Egy Eric Heisserer nevű fickó vette át a helyét, aki elmondta, hogy nem csupán szkriptdoktorkodnia kellett, hanem teljesen elölről kezdeni a projektet. 

Mark Verheiden örülne, ha a BSG-ben írott forgatókönyveiket valaha kiadnák, hiszen azok rengeteg változáson mentek keresztül, mire leforgatott anyag lett belőlük. Az érdeklődőknek biztosan tetszenének a plusz információk, és az írók különböző prózai stílusát is érdekes lehet megismerni. 

Bear McCreary három Galactica-vonatkozású soundtrack albumot jelentet meg idén. Az első ezek közül a Caprica-pilot zenéje lesz, ami június elején kerül a boltokba, május végén pedig letölthető lesz a kiadó honlapjáról. A BSG negyedik évadjának zenéje két lemezes lesz, amiből a második kizárólag a Daybreaknek lesz dedikálva, az elsőn pedig helyet kap Gaeta lábfájásos dala is. Ez az album július második felében várható, míg a harmadiknak egyelőre nincs céldátuma, de mind a Razor, mind a The Plan muzsikáját tartalmazni fogja. Bear McCreary szeretne összeállítani egy többlemezes albumot azokból az anyagokból, amelyeket eddig nem adtak ki, és további BSG-koncerteket is tervez. Ezen kívül jelenleg egy számítógépes játék zenéjét írja, de nem árulhatta el, hogy mi az, csak hogy a soundtrackjét biztosan élveznénk. 

 

Ron Moore: bekalkuláltuk a veszteséget a Capricába

A videóblog legújabb darabjában Bear McCrearyt láthatjuk, amint a Someone to Watch Over Me munkálatait felügyeli. Megszólal Katee Sackhoff, David Weddle, Michael Nankin és Roark Critchlow is.

SevorTB felrakott néhány szemelvényt a Sci Fi hétfői BSG-különkiadásából, ezeket itt és itt lehet megtekinteni. A Daybreak I. összefoglalója pedig erre található (köszönet a figyelmeztetésért Andrew-nak!)

Az Entertainment Weekly összefoglalta a Battlestar Galactica létrejöttének történetét, az eredeti sorozattól a remake kezdetéig. A blog régi olvasóinak talán kevés újdonságereje lehet, de a cikk mindenképpen érdekes. 

A Hollywood Reporter készített egy röpke interjút Ronald D. Moore-ral, amelyből a legfontosabb pontokat alant kimelem, minden spoiler nélkül:

A Virtualityt hivatalosan nem kaszálták el, de hivatalosan nem is mozdult előrébb a dolog. 

A The Thing című horror remake-jének előkészületei továbbra is zajlanak, ő már leadta a vázlatait, a stúdió leszerződtette a rendezőt, már csak a zöld lámpára várnak. 

A Caprica készítésénél bekalkulálták, hogy a nézők egy része az űrcsaták miatt nem fogja szeretni az előzménysorozatot. Bíznak abban, hogy a műfajért egyébként nem rajongó nézőket is meg tudják hódítani helyettük. Úgy gondolja, hogy az emberek többsége, aki a Battlestart nézte, a karakterek interakciói miatt nézte, és az akció-kaland komponens csak hab volt a tortán. Valószínűleg nem azért kapcsolták be a tévét minden héten, hátha felrobban valami.

A folytatásos és az epizodikus sorozatok különbségeiről azt mondta, hogy a tévécsatornák tévesen táplálnak félelmeket az összefüggő történetű drámák iránt. A folytatásos sorozatok közönsége hajlamosabb mohó, elhivatott nézővé válni, akit érdekel a sorozat világa az interneten is és hajlandó merchandising-cuccokat vásárolni. A csatornák a könnyebb utat választják, mondván, "csináljuk az epizódok kerek, lezárt egészre, hogy a közönségnek a jövő héten ne kelljen emlékeznie". A közönség azonban okos. Szeretnek utánajárni a dolgoknak, ha lemaradtak valamiről, és erre ma már számtalan lehetőségük van. Ez ma már nem olyan nagy, félelmetes szörny, mint amilyennek a csatornák hiszik. 

Ron Moore legszívesebben egy western-sorozatot készítene el, ha lenne rá lehetősége. 

Ilyen lesz a Caprica zenéje

Bear McCreary egy YouTube-videóban mutatta meg, mire kell számítanunk a legújabb projektje, a Caprica kapcsán. Elmondta, hogy nem a BSG-féle megközelítést alkalmazta, és nem írt minden egyes karakternek külön témát. A két központi szerepet játszó família kapott egy-egy zenei motívumot, illetve az egész sorozatot át fogja szőni egy harmadik, amelyet elő is adott zongorán, és nem lehet rá mást mondani, csak hogy zseniális. Győződj meg róla a tovább mögött.

 

Köszönet az anyagért a Galactica Sitrepnek.

Így rendez Ronald D. Moore

Megjöttek a következő epizód, az A Disquiet Follows My Soul promófotói, amelyek most annyira nem spoileresek, viszont tartalmaznak néhány képet arról is, hogy hogyan ügyködött Ron Moore rendezői szerepben a forgatáson. Katt a képre a SpoilerTV teljes galériájához!

A Galactica Sitrep egy gyors beszámolóban írt arról, hogy milyen volt részt venni a Sometimes a Great Notion vetítésén, amelyet LA-ben szerveztek a készítők a rajongók számára. Ron Moore, Bradley Thompson és még sokan mások is megjelentek, Bear és Brendan McCreary pedig a fő hangszereiken, harmonikán és gitáron adták elő az All Along the Watchtowert. Ezt a tovább mögött is meg lehet tekinteni, a beszámoló pedig erre található.

Itt egy rövidebb interjú Jamie Bamberrel, amelyben a színész nagyon érzékletesen írja le a forgatás utolsó napjait, és beszámol arról is, hogy neki és Michael Truccónak is lehetősége volt egy kicsit rendezni a sorozatot, amikor a Notion Second Unit jeleneteit vették fel. Mivel azután az epizód után jó darabig nem készült újabb, Bamber hazavitte a pilótaruháját, ahogy ő fogalmazott, azért, hogy túszul ejtse a sorozatot, amíg vissza nem térnek forgatni, és újra szükség nem lesz a ruhára.

Így rendez Ronald D. Moore

Megjöttek a következő epizód, az A Disquiet Follows My Soul promófotói,
amelyek most annyira nem spoileresek, viszont tartalmaznak néhány képet
arról is, hogy hogyan ügyködött Ron Moore rendezői szerepben a
forgatáson. Katt a képre a SpoilerTV teljes galériájához!

A Galactica Sitrep egy gyors beszámolóban írt arról, hogy milyen volt részt venni a Sometimes a Great Notion vetítésén, amelyet
LA-ben szerveztek a készítők a rajongók számára. Ron Moore, Bradley
Thompson és még sokan mások is megjelentek, Bear és Brendan McCreary
pedig a fő hangszereiken, harmonikán és gitáron adták elő az All Along
the Watchtowert. Ezt a tovább mögött is meg lehet tekinteni, a beszámoló pedig erre található.

Itt egy rövidebb interjú Jamie Bamberrel,
amelyben a színész nagyon érzékletesen írja le a forgatás utolsó
napjait, és beszámol arról is, hogy neki és Michael Truccónak is
lehetősége volt egy kicsit rendezni a sorozatot, amikor a Notion
Second Unit jeleneteit vették fel. Mivel azután az epizód után jó
darabig nem készült újabb, Bamber hazavitte a pilótaruháját, ahogy ő
fogalmazott, azért, hogy túszul ejtse a sorozatot, amíg vissza nem
térnek forgatni, és újra szükség nem lesz a ruhára.

Egy jelenet a Capricából

A BSG4.0 DVD-kiadásán a sok extra között állítólag helyet kap majd egy sneak peek a Capricából, valószínűleg ugyanaz, ami ma felkerült a Sci Fi Wire-re. Itt lehet csekkolni, kötelező anyag, egyáltalán nem spoileres, de sikerült kiragadniuk egy durva részletet.


Akarom.

Hogy ne csak erről essen szó, Bear McCreary újra hallatott magáról BSG-ügyben, beszámolt arról, hogy a fent említett DVD-n az ő dokumentumfilmje is meg fog jelenni, méghozzá a következő címmel: "Inside the Secrets of The Behind The Making of the Music of Battlestar Galactica: Revealed". Ez az a videó, amit a zeneszerző idei koncertjein is bemutattak, és amelyben leröhögtük a seggünket Edward James Olmos és Michael Hogan hülyülésén.

A mostanában oly népszerű trendnek megfelelően elkészült a Battlestar Galactica facebookos News Feedje is. Aki még nem ismerné a facebookot, arról van szó, hogy ennek a közösségi oldalnak az eseménynaplójában az ember mindig látja, mit művelnek az ismerősei: megosztanak, barátkoznak, üzennek, fényépeznek, jegyzetelnek, játszanak. Na, a tovább mögé beillesztettem a sírvaröhögős dokumentumot.

Van még videó mára, a TV Guide szerint például Gaius Baltar a 21. legjobb tévés gonoszember, és Ben a Lostból elmagyarázza, miért.

Ebből a felvételből meg kiderül, hogyan kell nagyon gyorsan William Adamát rajzolni.

 


battlestarbookFree Legal Forms