Mostanság elég kevés a hírünk a BSG háza tájáról, és most másról se nagyon van időm írni. Nemrég azonban valami nosztaligaérzéstől vezérelve elővettem a néhány tucat bejegyzést megélt első énblogomat, amelyben az alábbi különlegességre akadtam. Igazi csemege ez azoknak, akik kedvelik a kritikáimat (nem tudom, nagyképűség-e ilyet írni, de hát ti szoktatok mindig többet kérni :)). Egy füst alatt a retrospektív epizódmustráim beindításának is szánom ezt a bejegyzést, tehát a közeljövőben igyekszem több ilyet is összehozni.
Íme, egy bejegyzés 2006. február 2-áról, amikor még a Battlestar Galactica Blog gondolata sem fogalmazódott meg. Black Market-mustra. Tessék megfigyelni az azóta történt nézet- és stílusváltásokat.
Végre koncepciót váltanak a BSG írói?
Én a részemről örülnék ennek. Mármint maga a plot nyilván nem fog változni, de a sorozat eddig olyan volt egy hangyányit, mint a Lost: volt ez a high-concept, ahogy az emerikai nyelv mondja, vagyis volt egy egész-sorozaton átívelő cselekményszál; csakhogy emellett sokszor nem volt időnk eléggé megismerni a karaktereket. Bár a BSG-ben egyáltalán nincs panasz a karakterek kidolgozottságára, és mivel minden főszereplő olyan háromdimenziós, sokkal jobban érthetőek a döntéseik is, minden cselekedetük megalapozott, még ha sokszor spontánnak is tűnnek. Ennek ellenére eddig majdnem minden rész a globális plothoz kapcsolódott, a cylonokkal foglakozott, és a Föld keresésével.
Ezeket a szálakat a második évad közepére, gyakorlatilag a Kobol elhagyásával már majdnem teljesen elvarrták, már a Pegasus behozatalával is akadtak erre utaló jelek, de ott még foglalkoztak eleget a cylon nőkkel. Aztán a Pegasus után végre jönnek az igazán karakterorientált epizódok, ami nagyon jó dolog lenne, ha a sorozat rajongói nem pont a fő szál csűrése-csavarása miatt imádnák annyira a sorozatot.
Most végre az eddig kissé klisés és felszínesen megformált Lee-vel láthatunk egy részt, és RDM elmondása szerint ilyesmik várhatóak ezentúl is. Ebben a részben olyan dolgok történnek, mint egy jól megírt Deep Space Nine epizódban, ahol a Star Trekben talán először elő merték venni az alvilágot, mint olyat, de azért az sem volt olyan brutális és realisztikus, főleg ugye az ST világ rózsaszínűsége miatt. A BSG világa azonban leginkább a legsötétebb feketére emlékeztet, ha már a színekhez akarunk ragaszkodni, és ennek megfelelően mutatják be az alvilágot is.
A legtöbb sorozatra és filmre jellemző, hogy a főszereplőt olyan konfliktus elé állítják, amelyben egyszerűen nem dönthet helyesen: hogy a lehető legjobbat tegye, ahhoz is kell valami rosszat csinálnia. Általában ezek a gondok maguktól szoktak megoldódni, a főszereplő megteszi a lehető legjobbat, de nem az ő lelkén szárad a dolog rossz része. Lásd: a pegasusos duplarész befejezése a BSG-ben. Adama végül is nem merte megöletni Caint, a gond azonban mégis megoldódott, és senki se követett el semmi rosszat, kivéve az eleve rosszak.
Remélhetőleg ettől a klisészerű történetfelépítéstől kívánkozik elszakadni most a BSG, amikor elég rendhagyó történetvezetéssel és megoldással szolgál a Black Market című epizódban. A részt amúgy Mark Verheiden írta, aki eddig co-executive producer volt, vagyis csak közreműködött a történetek születésénél, de most másodszor bemutatta, milyen az, ha szabad kezet kap. Ő követte el a Final Cut című részt is, amit szintén imádok, úgyhogy azt mondom, több teret Verheidennek is!
A másodszor alkalmazott "48 Hours Earlier" típusú történetkezdést majdnem mindenhol kifogásolják, én is egyetértek az általános véleménnyel, mert ez olyan, mintha csavart akarnának beleépíteni egy lineáris történetbe, pedig egyáltalán nem hiányzik belőle. Nem hiszem, hogy ez annyival fokozta volt a történet tetőpontjánál az izgalmakat, anélkül is megállt volna az epizód a lábán. Talán későn vették észre, hogy túl rövidre lett vágva az epizód, és gyorsan még hozzácsaptak az elejéhez pár percet, nem tudom.
Ezt leszámítva nincs hiba az epizódban, a párbeszédek egyszerűen zseniálisak, az elnöknő és Tom Zarek is zseniális, Baltar figurája is a topon van, bár az őt játszó James Callist nem tartom annyira jó színésznek, persze lehet, hogy szándékosan játssza egy kicsit túl a karaktert. Lee-ben, illetve az őt játszó Jamie Bamberben igen kellemesen csalódtam, nagyon remélem, hogy ilyen vonalon viszik tovább a figurát, mert jól áll Bambernek, és jól is hozza nagyon. Ezt a részt még meg fogom nézni egyszer a következő előtt szerintem, részben mert nem minden szöveget értettem meg elsőre – ami eddig nem nagyon fordult elő, de most olyan dumákat levágtak, hogy lehidaltam -, részben pedig azért, mert ezt a hangulatot és történetet már rég hiányoltam a sorozatból, és ilyet kérek még.
Ennyi. Külön fölhívnám a figyelmet arra, hogy James Callist valaha nem tartottam jó színésznek, ami egész egyszerűen röhejes, mert ez a figura nyújtja az egyik legjobb alakítást a sorozatban. A másik érdekesség, hogy a Black Market az a rész, amit a második évadból Ron Moore is megbánt. Legszívesebben újracsinálná az egészet. Tudniillik a történet lényeges pontjait az írócsapat együtt hozta tető alá, Verheidenre az aprólékos kidolgozás maradt csak, ahogy az mindig lenni szokott. Azóta, látszik is, mondtam már egy kevés rosszat az íróról a Collaborators kapcsán, és továbbra is az egyik legellentmondásosabb számomra a BSG executive producerei közül.
A Black Marketet azóta egyébként többször újranéztem, és belátom, hogy voltak alapvető hibái, de azt az álláspontom továbbra is tartom, hogy a hangulat, a karakterközpontúság, a konfliktus és a feloldása kitűnő lett. De nem magyarázom a bizonyítványom, magáért beszél a bejegyzés két évvel ezelőtti dátuma.