Felhívás: Ysu idén is sci-fi tábort szervez Tatán, amelyre szeretettel várják a BSG és egyéb sorozatok fanjait is. Július 11-19 között lesz látogatható a rendezvény egy szemlátomást csodás környéken, érdeklődni pedig itt érdemes a témában.
A comment:com kiderítette, hogy a Battlestar Galactica április 7-étől fog futni az AXN Sci Fi-n, méghozzá keddenként és csütörtökönként. Ugyanitt egyben meg lehet tekinteni az eddigi What the Frak Happened videókat, ha elfelejtettük volna a 4.5-ös évad kulcsmomentumait, vagy csak szeretnénk egy jót nevetni. Itt jegyzem meg, az epizódok után ne hagyjátok ki a comment kritikáit sem, korrekt írások a jóféle sixx-stílusban.
Katee Sackhoff talán eddigi legjelentősebb mellékszerepét a Kés/Alatt című sorozatban kapta, ahol egy aneszteziológust játszik Roma Maffia bánatára és mindenki más örömére. A vizuális élmény kétségtelenül rengeteget javult általa abban a négy részben, amit az évad végéig vendégeskedett, a következő évadban majd Rose McGowan veszi át a helyét, mert akkor Katee már nem ért rá. A tovább mögött meg lehet tekinteni, milyen volt a szerepben a BSG Starbuckja, és a kapcsolódó anyagok között további klipeket is lehet böngészni, persze mind spoileres azoknak, akik meg akarják nézni a Kés/Alatt vonatkozó epizódjait.
A Paley Center, korábbi nevén a Televízió és Rádió Múzeuma rengeteg tévésorozat alkotó- és színészgárdájval készített interjúsorozatot, amelyeket szép lassan elkezdtek felpakolni a YouTube-ra. Embeddelni nem lehet őket, de ezekért simán megéri kikattintani: James Callis, Jamie Bamber és Edward James Olmos arról beszélnek, hogyan kapták meg a szerepüket, Ron Moore és David Eick pedig a sorozat megszületését ecsetelik. Az előbbiek egyszerűen viccesek, az utóbbiakból pedig kiderül, hogy egyedül Mary McDonnell volt az, akire úgy írták a szerepét, míg Edward James Olmosnak a Szárnyas fejvadász-beli karakterét használták Adama archetípusául. Ezekre a neveket csak úgy tudták megszerezni, hogy a forgatókönyvhöz csatolva volt a sorozat manifesztója, aminek szintén külön története van. Michael Rymert is valószínűleg ez győzte meg, ugyanis a Kárhozottak királynője megrendezése olyan lelki sérülést okozott számára, hogy kijelentette, soha nem akar filmet rendezni vizuális effektekkel.
Ha már itt tartunk, David Eick április közepén egy előadást fog tartani arról, hogy hogyan kell remake-et készíteni, beleértve a produceri munkálatok teljes spektrumát. Ott lesz David Weddle is, hogy beszélgessen a jelenlévőkkel, ha készül videó, biztos kirakom.
Bear McCreary egy másik videót is rögzített a Caprica-részlet mellé, ezen újdonsült menyasszonyával adják elő a Lords of Kobol című, latin nyelvű darabot, szépen.
NocadLee jelezte, hogy a scifi.com-on működik egy játékrovat, néhány agyzsibbasztó flashes BSG-őrülettel is, ha épp kiolvastuk volna a KMK-blogot, és nincs mivel elütni a munkaidő hátralevő részét. Lehet Centurionnal itt a piros-hol a pirosozni, célbalövőst játszani és Raiderrel Battlestarokat pusztítani, amiből az is kiderül, hogy nem kell aggódnunk a Galactica pusztulása miatt, ha kilövik, csak néhány Viperre szakad szét. A további játékok ezeken a linkeken érhetőek el, köszönet a észrevételért innen is NocadLeenek!