Toplistás gyorshírek

Túl vagyunk az idei Halloweenen, amit az amerikaiak úgy ünnepelnek meg, hogy embertelen nagy tökökbe vicces dolgokat faragnak bele, és igaz, hogy a kedvencem közülük a Halálcsillag, de azért ezek a cylon Centurionok se rosszak.

Örülés van, a Hollywood Reporter magazin gondos számolgatás után kihirdette Amerika negyven legbefolyásosabb showrunnerét, és bizony bekerült Ron Moore és David Eick is. A helyezésükben sokat számított, hogy nem egyetlen, hanem kapásból két-három produkció felett is atyáskodnak, hiszen a Battlestar Galactica mellett foglalkozniuk kell a Capricával is, ahol Eick csak afféle konzultáns producer lesz, míg a The Philanthropist vezetőjeként tevékenykedik majd. A THR nem rangsor nélkül, de szigorú szempontok szerint válogatta a negyvenes listába a producereket.

A egy TV Guide-interjú Tricia Helferrel, amelyben a színésznőt a negyedik évadról és a különböző szerepeiről kérdezgetik, és elárul egy apróságot is a cylonok társadalmának jövőjéről.

Sokan szeretik a BSG-ből összevágott csinnadrattás-tűzijátékos fanvideókat, nekik szól a tovább mögé beágyazott darab, amit egyébként érdemes a YouTube-ra lapozva, High Qualityben megtekinteni.

Doktor, doktor

Az érdemtelenül ritkán látogatott rovatom ez alkalommal kissé rendhagyó lesz, mert képtelenség, hogy egy negyedik évadját taposó sorozat egyik fő karakterét teljes mélységéig kivesézzem. Sint már így is teljes személyiségprofilt készített róla, én most megpróbálom lerántani a leplet Dr. Gaius Baltar sötét múltjáról, arról, amelyik a megszületése elé nyúlik vissza. A Final Five ismeretlen története után itt van a doktoré is, lássuk, az ő figuráját honnan merítette Ronald D. Moore.

A fenti képen nem James Callis és az egyik imitátora látható, hanem – Star Trek-nézőknek nem kell bemutatnom – Alexander Siddig, azaz Julian Bashir, akire a második "doktor" vonatkozik a címben. Ő volt ugyanis a Deep Space Nine piszkos titkot rejtegető orvosa. Vajon puszta véletlen, hogy a mindkét sorozat fölött atyáskodó Ronald D. Moore egy hozzá ennyira hasonló színészt kasztingolt Baltar szerepére? A tovább mögött meglátjuk.

Alexander Siddigről tudni kell, hogy Szudánban látta meg a napvilágot egy kicsit más néven, de angol anyja révén Nagy-Britanniában nőtt fel, és ott tanulta meg a Received Pronounciationt, azt a beszédstílust, amit még az anyanyelvű angolok is úgy tanulnak, és nagyjából két százalékuk beszéli összesen. Muszlim vallásúnak tartja magát.

James Callis egy kelet-európából származó zsidó család tagja, de született londoni. Ugyan a természetes akcentusa kicsit más, de a színészeti akadémián elsajátította azt az RP-t, amelyet Dr. Gaius Baltarként is használ, akárcsak Siddig tette Bashir szerepében. A két színész között hat év korkülönbség van, és fizikai felépítésük is eltér, ám az arcvonásaikban nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot. Az orruk egyforma, a szemeik nagy, kerek szemek, összességében véve ugyanolyan ártatlan, naiv a fizimisájuk. A színészi játékuk is megdöbbentően hasonló, magukban hordoznak némi gyermeki esetlenséget és valami felsőbbrendű kulturáltságot egyaránt, amelyet a perfekt brit akcentusok csak erősítenek.

A Battlestar Galactica indulásakor (mikor még hatmillióan nézték az első epizódokat…) sokakat egyszerűen nem lehetett meggyőzni, hogy nem Alexander Siddig játssza Baltar doktort. Ma már ugyan nem fordul elő ilyesmi, de 2004-2006 között a rajongói találkozókon szégyenletesen sokan kértek Siddigtől autogramot Baltar-fotóra, és ugyanúgy Callistől Dr. Bashir képére. Mindketten hamar megszokták a kínos helyzetet, és mosolyogva írták alá egymás fényképeit azzal, hogy "Juliának James Callistől, NEM Alexander Siddigtől", és ellenkezőleg.

Hogy mi az oka a véletlen egybeesésnek, hogy két, egymásra ennyire zavarbaejtően hasonlító ember szerepeljen doktorként Ronald D. Moore egy-egy sorozatában, arra konkrét bizonyíték nincs, de az igazság az, hogy nemcsak a színészek, hanem a karaktereik közti egyezések is szembetűnőek. Talán ez is közrejátszott abban, hogy 2004-ben a brit színész kapta meg Baltar szerepét, ám az igazat megvallva David Eick volt az, aki James Callis meghallgatása után jóformán nem is volt hajlandó más aspiránsokkal foglalkozni, tudta, hogy megtalálta az emberét. Ennek ellenére nem sikkadhatunk el bizonyos tények fölött.

Ron Moore a harmadik évadban csatlakozott a DS9 írói stábjához, így kellett elboldogulnia a már kidolgozott karakterekkel. Akkor még meglehetősen szórakoztató, de egyoldalú karakternek ismerhettük meg hősünket, Dr. Bashirt: a Csillagflotta egyik legtehetségesebb orvosának indult, aki sohase beszélt a múltjáról és a családi hátteréről, ellenben roppantul művelt és jó modorú férfinak ismerhettük meg, aki a szakmáján kívül is számtalan dolog iránt érdeklődött. A sorozat folyamán megismertük szenvedélyét a történelem és a sportok iránt is, ismeretei igen széles skálát lefedtek. Mindemellett imádta a nőket, a viselkedése azonban igencsak esetlen, néha komikus és nevetséges volt. És rejtegetett egy nagy titkot.

Miután megismertük szerencsétlen sorsú, a társadalom számára meglehetősen haszontalan szüleit, nemsokára kiderült a doktorról, hogy születési rendellenességgel látott napvilágot, szellemileg jócskán elmaradt a társaitól. A Bashir család mindent megtett azért, hogy egyetlen gyermeküket alávethessék egy illegális génmanipulációs eljárásnak, amelynek eredményeként a fiatal Julianből igazi lángelme vált, az agya olyan gyorsan forgott, hogy vissza kellett magát fognia, hogy ne tűnjön ki az iskolában.

Azok után, hogy minderről tudomást szereztek a kollégái is, nem titkolta tovább a tehetségét. Fejben gyorsabban számolt, mint a komputer, és, ami azt illeti, egy hozzá hasonló kis csapattal egy alkalommal kiszámolta a Föderáció számára a lehető legoptimálisabb jövőt, azaz megjósolta az elkövetkező harminc-ötven év történéseit. Ebben az új szerepben már egy sokkal komolyabb, aligha nevetséges személyiség vált a doktorból. Nem fogjátok elhinni, kinek köszönhette az ötödik évadban ezt a változást a karakter: Ronald D. Moore-nak. Ő volt az, aki kitalálta az egész koncepciót adoktor rejtett zsenialitásáról.

Hozzá képest Dr. Gaius Baltar szegény sorban nőtt föl, és sosem beszélt senkinek a múltjáról és a családi hátteréről. Ennek ellenére a flotta legműveltebb és legjobb modorú férfijaként ismertük meg, akinek az ismeretei gyakorlatilag az összes létező természettudományra kiterjednek valamennyire. Köztudottan imádja a nőket, ám gyakran kerül miattuk nevetséges helyzetekbe (különösen, ha egy bizonyos képzeletbeli szőke nőről van szó), és esetlen viselkedése gyakran vezet komikus helyzetekhez. És rejteget egy nagy titkot.

Mindmáig nem tudja róla senki – bár egy alkalommal csaknem lelepleződött -, hogy ő tehető felelőssé az emberiség kiirtásáért. Erről a történetről nem beszélek sokat, hiszen mindenki ismeri, de érdemes megjegyezni, hogy Bashirhez hasonlóan nehezen tört fel a szülői körülményekből, igaz, teljesen önerőből jutott oda, ahova. A brilliáns elméje tette híressé, és szeretett is kérkedni vele. Pillanatok alatt számolt ki fejben bonyolult összefüggéseket, képes volt memorizálni a cylonok asztrometriai adatait a Föld felé vezető útról, és – feltehetően szintén elképesztő elméjének köszönhetően – meg tudja jósolni a jövő történéseit.

Ugyan nem látja olyan tudatosan és olyan pontosan az elkövetkezendő eseményeket, mint Bashir és génmanipulált csapata, de valószínűleg valahol tudat alatt képes felfedezni bizonyos mintákat az univerzumban (ld. Leoben a Flesh and Bone-ban), amelyekből kikövetkezteti a saját maga számára legoptimálisabb jövőt. Igaz, ezt egy skizoid személyiség, egy Tricia Helfernek kinéző alteregó segítségével teszi, de akkor is teszi (legalábbis a materialista nézet szerint, amelyben virtuális Six nem isten angyala). Miután Baltar is átmegy a saját nehéz időin, és átesik némi karakterváltozáson, ő is veszít komikusságából, és a sorozat végére egészen más szerepkörbe kerül, mint amelyben az elején megismertük – épp úgy, mint Dr. Bashir.

Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki belelátja ezeket a hasonlóságokat a két karakterbe, de nem tagadhatjuk le, hogy mindketten a zseni szerepét töltötték be a sorozataikban, nőimádók, esetlenek és komikusak voltak, és a fejlődésük között is vonhatók párhuzamok. Dr. Bashir az egyik legérdekesebb személyisége volt a Deep Space Nine-nak, és elkerülhetetlen, hogy olyasvalaki, aki ennyi évet töltött már el alkotóként a sci-fi műfajban, ne használjon fel újra olyan dolgokat, amelyek egyszer már beváltak. Baltar talán csak a legszembetűnőbb példája annak, hogy mi mindent örökölt a nagy elődöktől a Battlestar Galactica, amely írói stábjának felében veterán Star Trek-írókat tisztelhetünk.

Callis már viccet is űzött a gyakori félreértésből

Doktor, doktor

Az érdemtelenül ritkán látogatott rovatom ez alkalommal
kissé rendhagyó lesz, mert képtelenség, hogy egy negyedik évadját
taposó sorozat egyik fő karakterét teljes mélységéig kivesézzem. Sint
már így is teljes személyiségprofilt készített róla, én most
megpróbálom lerántani a leplet Dr. Gaius Baltar sötét múltjáról, arról,
amelyik a megszületése elé nyúlik vissza. A Final Five ismeretlen
története
után itt van a doktoré is, lássuk, az ő figuráját honnan
merítette Ronald D. Moore.

A
fenti képen nem James Callis és az egyik imitátora látható, hanem –
Star Trek-nézőknek nem kell bemutatnom – Alexander Siddig, azaz Julian
Bashir, akire a második "doktor" vonatkozik a címben. Ő volt ugyanis a Deep
Space Nine piszkos titkot rejtegető orvosa. Vajon puszta véletlen, hogy
a mindkét sorozat fölött atyáskodó Ronald D. Moore egy hozzá ennyira
hasonló színészt kasztingolt Baltar szerepére? A tovább mögött
meglátjuk.

Alexander Siddigről tudni kell, hogy Szudánban látta meg a
napvilágot egy kicsit más néven, de angol anyja révén Nagy-Britanniában
nőtt fel, és ott tanulta meg a Received Pronounciationt, azt a
beszédstílust, amit még az anyanyelvű angolok is úgy tanulnak, és
nagyjából két százalékuk beszéli összesen. Muszlim vallásúnak tartja
magát.

James Callis egy kelet-európából származó zsidó család tagja, de
született londoni. Ugyan a természetes akcentusa kicsit más, de a
színészeti akadémián elsajátította azt az RP-t, amelyet Dr. Gaius
Baltarként is használ, akárcsak Siddig tette Bashir szerepében. A
két színész között hat év korkülönbség van, és fizikai felépítésük is
eltér, ám az arcvonásaikban nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot. Az
orruk egyforma, a szemeik nagy, kerek szemek, összességében véve
ugyanolyan ártatlan, naiv a fizimisájuk. A színészi játékuk is megdöbbentően hasonló, magukban hordoznak némi gyermeki esetlenséget és valami felsőbbrendű kulturáltságot egyaránt, amelyet a perfekt brit akcentusok csak erősítenek.

A Battlestar Galactica indulásakor (mikor még hatmillióan
nézték az első epizódokat…) sokakat egyszerűen nem lehetett
meggyőzni, hogy nem Alexander Siddig játssza Baltar doktort. Ma már
ugyan nem fordul elő ilyesmi, de 2004-2006 között a rajongói
találkozókon szégyenletesen sokan kértek Siddigtől autogramot
Baltar-fotóra, és ugyanúgy Callistől Dr. Bashir képére. Mindketten
hamar megszokták a kínos helyzetet, és mosolyogva írták alá egymás
fényképeit azzal, hogy "Juliának James Callistől, NEM Alexander
Siddigtől", és ellenkezőleg.

Hogy mi az oka a véletlen egybeesésnek, hogy két, egymásra ennyire zavarbaejtően hasonlító ember szerepeljen doktorként Ronald
D. Moore egy-egy sorozatában, arra konkrét bizonyíték nincs, de az
igazság az, hogy nemcsak a színészek, hanem a karaktereik közti egyezések is
szembetűnőek. Talán ez is közrejátszott abban, hogy 2004-ben a brit
színész kapta meg Baltar szerepét, ám az igazat megvallva David Eick
volt az, aki James Callis meghallgatása után jóformán nem is volt
hajlandó más aspiránsokkal foglalkozni, tudta, hogy megtalálta az
emberét. Ennek ellenére nem sikkadhatunk el bizonyos tények fölött.

Ron Moore a harmadik évadban csatlakozott a DS9 írói
stábjához, így kellett elboldogulnia a már kidolgozott karakterekkel.
Akkor még meglehetősen szórakoztató, de egyoldalú karakternek
ismerhettük meg hősünket, Dr. Bashirt: a Csillagflotta egyik
legtehetségesebb orvosának indult, aki sohase beszélt a múltjáról és a
családi hátteréről, ellenben roppantul művelt és jó modorú férfinak
ismerhettük meg, aki a szakmáján kívül is számtalan dolog iránt
érdeklődött. A sorozat folyamán megismertük szenvedélyét a történelem
és a sportok iránt is, ismeretei igen széles skálát lefedtek.
Mindemellett imádta a nőket, a viselkedése azonban igencsak esetlen,
néha komikus és nevetséges volt. És rejtegetett egy nagy titkot.

Miután megismertük szerencsétlen sorsú, a társadalom
számára meglehetősen haszontalan szüleit, nemsokára kiderült a
doktorról, hogy születési rendellenességgel látott napvilágot,
szellemileg jócskán elmaradt a társaitól. A Bashir család mindent
megtett azért, hogy egyetlen gyermeküket alávethessék egy illegális
génmanipulációs eljárásnak, amelynek eredményeként a fiatal Julianből
igazi lángelme vált, az agya olyan gyorsan forgott, hogy vissza kellett
magát fognia, hogy ne tűnjön ki az iskolában.

Azok után, hogy minderről tudomást szereztek a kollégái is, nem titkolta tovább a tehetségét.
Fejben gyorsabban számolt, mint a komputer, és, ami azt illeti, egy
hozzá hasonló kis csapattal egy alkalommal kiszámolta a Föderáció
számára a lehető legoptimálisabb jövőt, azaz megjósolta az elkövetkező
harminc-ötven év történéseit. Ebben az új szerepben már egy sokkal
komolyabb, aligha nevetséges személyiség vált a doktorból. Nem fogjátok
elhinni, kinek köszönhette az ötödik évadban ezt a változást a
karakter: Ronald D. Moore-nak. Ő volt az, aki kitalálta az egész
koncepciót adoktor rejtett zsenialitásáról.

Hozzá képest Dr. Gaius Baltar szegény sorban nőtt föl, és
sosem beszélt senkinek a múltjáról és a családi hátteréről. Ennek
ellenére a flotta legműveltebb és legjobb modorú férfijaként ismertük
meg, akinek az ismeretei gyakorlatilag az összes létező
természettudományra kiterjednek valamennyire. Köztudottan imádja a
nőket, ám gyakran kerül miattuk nevetséges helyzetekbe (különösen, ha
egy bizonyos képzeletbeli szőke nőről van szó), és esetlen viselkedése gyakran vezet komikus helyzetekhez. És rejteget egy nagy titkot.

Mindmáig nem tudja róla senki – bár egy alkalommal csaknem lelepleződött -, hogy ő
tehető felelőssé az emberiség kiirtásáért. Erről a történetről nem
beszélek sokat, hiszen mindenki ismeri, de érdemes megjegyezni, hogy
Bashirhez hasonlóan nehezen tört fel a szülői körülményekből, igaz,
teljesen önerőből jutott oda, ahova. A brilliáns elméje tette híressé,
és szeretett is kérkedni vele. Pillanatok alatt számolt ki fejben
bonyolult összefüggéseket, képes volt memorizálni a cylonok
asztrometriai adatait a Föld felé vezető útról, és – feltehetően
szintén elképesztő elméjének köszönhetően – meg tudja jósolni a jövő
történéseit.

Ugyan nem látja olyan tudatosan és olyan pontosan az
elkövetkezendő eseményeket, mint Bashir és génmanipulált csapata, de
valószínűleg valahol tudat alatt képes felfedezni bizonyos mintákat az
univerzumban (ld. Leoben a Flesh and Bone-ban), amelyekből
kikövetkezteti a saját maga számára legoptimálisabb jövőt. Igaz, ezt
egy skizoid személyiség, egy Tricia Helfernek kinéző
alteregó segítségével teszi, de akkor is teszi (legalábbis a
materialista nézet szerint, amelyben virtuális Six nem isten angyala).
Miután Baltar is átmegy a saját nehéz időin, és átesik némi
karakterváltozáson, ő is veszít komikusságából, és a sorozat végére
egészen más szerepkörbe kerül, mint amelyben az elején megismertük –
épp úgy, mint Dr. Bashir.

Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki belelátja ezeket a
hasonlóságokat a két karakterbe, de nem tagadhatjuk le, hogy mindketten
a zseni szerepét töltötték be a sorozataikban, nőimádók, esetlenek és komikusak voltak, és
a fejlődésük között is vonhatók párhuzamok. Dr. Bashir az egyik
legérdekesebb személyisége volt a Deep Space Nine-nak, és
elkerülhetetlen, hogy olyasvalaki, aki ennyi évet töltött már el alkotóként a
sci-fi műfajban, ne használjon fel újra olyan dolgokat,
amelyek egyszer már beváltak. Baltar talán csak a legszembetűnőbb
példája annak, hogy mi mindent örökölt a nagy elődöktől a Battlestar
Galactica, amely írói stábjának felében veterán Star Trek-írókat
tisztelhetünk.

Callis már viccet is űzött a gyakori félreértésből

The Son Also Rises

Üdv (tudnám miért köszöngetek itten. De üdv neked is!)

Hát ez is megvolt (tudom, megint lemaradva.. ij, ha valaki befizet intenzív angol nyelvtanfolyamra, írok sűrübben, no). Úgy voltam vele hogy egyben darálom le a utsó három részt zh áradat miatt (könnyebb ütemezni), de végül ahogy megláttam feliratot, indult mplayer és go! (feliratért ugye big thx és egy sportszelet;))

A részt Adamaval és Roslinnal kezdjük, ahogy egyikük a jobbnál jobb dolgokért tartott fegyelmi tárgyalások jegyzékeit nézegeti, másik meg kisorsolja, ki legyen az az öt szerencsés, aki bíró lesz Baltar tárgyalásán. Azt azért lehetett érezni, hogy Adama köztük van, így ez a jelenet nem is igazán jött be, Adamas rész bajusszal és "young man" születésnapi köszöntéssel jobb volt:)

Aztán láthatjuk Samet (itt jut eszembe: nem arról volt szó, hogy guest starból feljebb emelkedik egy szinttel, és többet láthatjuk?), ahogy ki van bukva kedvenc idióta pilótánk halála miatt. Leevel folytatott "beszélgetéséből" azt hiszem levonhatjuk az egyszerű konklúziót: nem igazán akarják az írók hogy visszatérjen. Persze, rajongói nyomásra minden elintézhető, de úgy egész Lee-Sam vonulat olyan volt ebben a részben, mintha nemakarnák visszahozni. Ahogyan azt is nagyon akarják sugalni, hogy Racetrack átveszi a helyét (vagy csak megártott pár káros szenvedélyem?). A szövege, stílusa akár Starbucké lenne (jóó, persze, ő nem vezetne Raptort, etcetc..). No meg Lee nyelvbotlása is.. Na mindegy, összeesküvés elmélet rulez.
Apropó ugye Racetrack. Amikor robbant a bomba, komolyan mozdultam Alt+F4 felé, hogy kikapcsoljam az egészet, ha ő is meghal. Mert az már tényleg túlzás lett volna:S Hacsak nem minden eddig ki írt női főszereplő nem cylon..:P Bár akkor meg másik oldalról lenne túlzás, na mind1, sose jó nekem, na:$

Ugye Baltar ügyvédje meghal, kapunk újat. Muhaha, de milyet?!:D Nem tudom miben láttam már (jójó, tudom, csak valahogy nem ugrik a sorozatoknak azok részei, amikben bennevolt), de alakítás ügyileg nagyon toppon van! Figurája is jó, bár a lopós dolog nekem releváns volt, miután Baltar keresi tollát: sehol, vágás, Roslin keresi szemüvegét: sehol. Szóval ez úgy elhintve, legalább 1jelenet közzel jobb lett volna, bár az élményen nem rontott így sem sokat:) Mondjuk abban baromira nem vagyok biztos, hogy az a szerelmi történet igaz volt, amit mondott. Ha arról tudott hazudni, hogy Gaius küldte, akkor egy szerelmi történet már meg sem kottyanhat. De amilyen agyafúrt, ki tudja, még a végén életfogytiglanival megússza kedvenc zsenink, azt Scofielddel szabadulhat a Fox Riverből…:P
Caprica megint nyújtotta az elvárható szintet. Gaius egy zseni, megakarom ölni!:D Azt viszont sajnálom, hogy se internal-Six, se internal-Gaius nem volt jelen sehol, pedig még több elmélkedést adhatott volna nekünk:)

Cylonokról meg eszembejut Cally megszólalása, miszerint biztosan a cylonok csinálják ezeket az akciókat, stb., mad Athena kiviharzása. Az a baj, hogy én is ugyanígy tettem volna. Nem tudom, mikor első évadban (húú de rég volt), Doral robbantotta fel magát, akkor felvállalták a cylonok, hogy höhö, mi voltunk, simán meg tudjuk csinálni, sőt ha jól emlékszek, még mosoly is volt a képén (itt jöhet az ellenpélda ugye: Boomer titokban robbantgatott, de ugye ő alvó ügynök volt, így ezt meg is magyaráztuk, a másik oldalról pedig ugye már csak az az 5 cylon maradt akikről senki nem tud semmit, így necces lenne ilyet kivitelezni alvóügynökkel.)

Természetesen a részt azzal kellett zárni, hogy Lee végül megy ügyvédkedni, jól összeveszik az öreggel; végre kikerült Starbuck képe a falra (hullámzás(?)), aminél Sam elejt egy mondatot, hogy "majd találkozunk", ami azt takarja, hogy végül így utolsó 2 részre nem guest star lesz?:P Bár inkább negyedik évadra fog beállni seregbe, vagy valami hasonló vicces helyre, ahol többet látjuk; No meg Gaius megkapja a csomagot, amiben ügyvédje előre megjósolta, hogy Lee összeveszik apjával. (ki tudja, lehet ő is cylon?!)

Egyébként egy korrekt felvezetőt láthattunk fináléhoz. Szó-mi-szó lehetett volna kerekebb, de hát istenem. Semmi sem tökéletes(?). Mindenesetre 7/10-t adok neki, a végjáték úgyis mindent üt majd az évadból, tartogassuk arra a pontokat:)

Rövidek, érdekesek (5)

  • Az Ain't It Cool News ma közzétett egy megbízhatatlan forrásból származó hírt, miszerint nem rendelték be a Battlestar Galactica negyedik évadját. Mark Verheiden (író, executive producer) gyorsan megcáfolta a hírt egy rendesebb netes sajtóorgánumban, bár konkrétan csak annyit mondott, hogy nincs hír a sorozat leállításáról, a marmadik évad második fele a tervek szerint le fog menni. Ettől nem nyugodtam meg annyira, de hogy a pletyka kamu, az majdnem biztos.
  • Az AICN még ugyanezen a napon azt is leközölte, hogy (egy megbízhatóbb forrás szerint) a készülő DtV-film amolyan Pearl Harbour-jellegű lesz, vagyis a Cylonok váratlan támadását meséli el a valamelyik kolóniánál állomásozó flotta szemszögéből. A történet középpontjában várhatóan a Pegasus fog állni, vagyis azokat az eseményeket fogjuk látni, amiket Cain admirális és a legénysége csak pár szűkszavú mondatban mesélt el Adamáéknak. A pletykával mindenesetre korrelál Ron Moore-ék kijelentése, hogy viszont fogunk látni egy-két régi karaktert.
  • Aaron Douglas és Michael Trucco, a BSG két legszerethetőbb figurája (Tyrol és Anders) adott interjút a MySpace-en székelő GoFy rádiónak, érdemes letölteni és meghallgatni a 25 perces mp3 fájlt, nem nagyon spoilereznek benne. Kiderül, hogy Trucco eredetileg Lee Adama szerepére jelentkezett, de baromira örült, hogy végül bekerült a sorozatba Sam Andersként. Douglas meg Gaeta szerepét pályázta, aztán az nem jött össze, úgyhogy próbálkozott, amivel csak lehetett. Végül Eickék nem találtak senkit Tyrol szerepére, akit olyan Tigh-korú veteránnak képzeltek el, úgyhogy felvették Aaront, és átírták a szerepet. Enélkül mondjuk Tyrol-Sharon affér se lett volna valószínű, szóval hurrá.
  • A brit Guardian az ottani premier kapcsán közölt le egy összefoglalót a Battlestar Galacticáról, baromira unatkozóknak ajánlott, de semmi új nincs benne.
  • Az Entertainment Weekly "offline" verziója is igyekszik hype-olni a sorozatot, nem csak a webes: most összegyűjtötték a tévé világának öt legjobb főgonoszát. Persze a Prison Break T-Bagje és a Heroes Sylarje, meg a 24 és az Ugly Betty antagonistái mellett ott van a mi Baltarunk is. "All right, that's it! No more Mr. Nice Gaius!" 🙂