A SyFy Portal tudni véli, kicsoda az utolsó cylon

A SyFy Portaltól Michael Hinman elárulta, hogy a közelmúltban több forrás is megerősítette nekik az utolsó cylon kilétét, de egészen eddig fogcsikorgatva tartották magukban a titkot, mivel úgy gondolták, tartoznak ennyivel azoknak, akiknek mindmáig olyan jól sikerült rejtve tartani a rajongók elől ezt a jelentős spoilert. 

A mai napon azonban már ők sem bírtak magukkal, és ugyan nem árulják el, hogy kicsoda az utolsó cylon, de felsorolnak öt nevet, akik között a saját meggyőződésük szerint szerepel a kérdéses személy is. Úgy gondolják, ezzel nem rontják el annyira a nézői élményt, de óva intem a legkíváncsibb olvasókat is attól, hogy a következő linkre kattintsanak, ugyanis már ezzel az öt névvel is többet mondtak el, mint kellett volna. Természetesen hozzá kell tenni, hogy az ő informátoraik is tévedhetnek,mivel a Sci Fi Channeltől egyenesen senki sem vette föl velük a kapcsolatot.

Tehát akkor íme a SyFy Portal cikke a témáról, kéretik extrém odafigyeléssel kezelni az információkat a kommentekben. Aki úgy leír egy nevet is, hogy az megjelenik az oldalsávban, figyelmeztetés nélkül törlöm. Ha jó kedvem van, akkor csak átírom.