Keressük a legjobb epizódot – harmadik forduló, eredmények

Vége a harmadik fordulónak is, ezzel letudtuk a szavazás felét. A második évad második feléből a legjobbnak a Lay Down Your Burdens második része bizonyult.

Az összesen százötvenkilenc szavazatot számláló verseny igen szorosra sikeredett: a Resurrection Ship második része alaposan megszorongatta a győztest, és végül mindössze öt vokssal maradt le tőle. Kétségtelen, hogy a duplaepizódok óriási jelentőségűek voltak ebben a körben, és mind roppant erős is volt, a választások és az új-capricai fordulat azonban képes volt túltenni Cain és a Feltámadás hajó pusztulásán. Mögöttük a rendhagyó Downloaded is jól szerepelt, összesen harmincegy szavazatot gyűjtött be az őt megelőző negyvennel és negyvenöttel szemben. 

A megmérettetésben eleddig sorrendben Ronald D. Moore, Anne Cofell Saunders, valamint Mark Verheiden írói munkái arattak győzelmet, a hölgy mindjárt kétszeresen is, hiszen a második évad fináléját közösen alkotta Verheidennel. Érdekesség, hogy az összes forduló első helyezettjét Michael Rymer rendezte, amely az ő tehetsége mellett az epizódok jelentőségét is mutatja, miután mindeddig az ő kezébe kerültek a fontos fejezetek a sorozat történetében. Az egyre izgalmasabbnak ígérkező döntőbe így egy újabb nagyágyú került.