Ron Moore beszél, Felix Gaeta énekel

Valakinek egészen pontosan sikerült összevágnia az előző epizódban hallott dalt Gaetától. Aki szeretné meghallgatni, az kattintson ide.

Ronald D. Moore adott egy interjút a Wirednek, amiről most nem beszélek sokat, mert már készül a bejegyzésem őróla is, de említést tett a Capricáról és a Virtualityről, amelyek jelenleg a BSG mellett futó projektjei. Nem merte magát a Caprica showrunnerének nevezni, hiszen egyelőre csak a pilot létezik, és láthatóan nem kötelezte el magát a lehetséges sorozatban való aktív részvétel mellett.

A Virtuality castingja is folyamatban van már, és ha minden jól megy, júliusban megkezdődhetnek a forgatások a kétórás piloton. Hacsak a színészek szakszervezete addig sztrájkba nem lép, ami betehet a tervezett Galactica-filmeknek is, de ne is gondoljunk ilyenekre addig.

Bizony, a SkyOne szarik az amerikai állami ünnepekre, ők nem bratyiznak annyira a Sci Fi Channellel, mint a kanadai kollégáik, akik a déli szomszédaik kedvéért hajlandóak voltak maguk is egy héttel eltolni a BSG következő epizódjának sugárzását. A britek jó arcok, ők a megszokott műsorrend szerint tűzik képernyőre a Sine Qua Nont, ami azt jelenti, hogy május 27-én, azaz három nappal az amerikaiak előtt már adásba kerül az epizód. Plusz csak egy óra az időeltolódás a GMT és a CET között, azaz nem feltétlenül kell várnunk másnap hajnalig, hogy megkapjuk a betevőnket.