Részemről sosem fért kétség ahhoz, hogy J. J. Abrams az egyik legtúlértékeltebb alakja Hollywoodnak (talán csak épp Robert Orci és Alex Kurtzman vetekedhetnek vele). Ismeretes, hogy a tévés berkekből tört föl, és lett a mozis világ egyik legkeresettebb producere, írója és rendezője, annyira multitalentumnak tartják. Most talán végre eljött az a korszak, hogy a mogulok beismerjék, hogy bár blockbusterek terén bőven elegek nekik a fenti trió képességei, de ha valamit akarnak alkotni, akkor komolyabb tudásra lesz szükségük.
Tudvalevő, hogy Ron Moore, aki Abramséhez egészen hasonló karrierrel büszkélkedhet, jelenleg is két filmes projekten dolgozik, amelyek közül az egyik a Thing című John Carpenter-remekmű feldolgozása. Erre fel a Battlestar Galactica első számú producere nemrég aláírt egy szerződést a United Artistsszal egy sci-fi trilógia elkészítésére. Hatásszünet.
A United Artists stúdiót két évvel ezelőtt élesztette újra Tom Cruise és Paula Wagner. A Mission: Impossible II. című filmen ők hárman együtt dolgoztak már az íróval, így nem kellett őket bemutatni egymásnak. Wagner azt nyilatkozta most, hogy az elmúlt egy évtizedben Ronald D. Moore a sci-fi és a fantasztikus műfaj első számú írójává nőtte ki magát, és nagy ajándék számukra, hogy az ő tehetségét elvihetik a nagyvászonra is.
Nagy szavak ezek, még ha marketingszagúak is, de az a tény, hogy rögvest egy komplett trilógiára szerződtették le, elég sokat elárul. Nyilván ezt is úgy kell értelmezni, hogy csak akkor fognak igényt tartani a folytatásokra, hogyha az első elegendő hasznot hoz számukra a mozipénztáraknál. Egyelőre az égvilágon semmi infó sincs arról, hogy miről fog szólni a projekt, ami szintén azt sugallja számomra, hogy vakon megbíznak Moore-ban, bármit is csináljon. Kíváncsi leszek, hogy valamilyen adaptációt terveznek-e, vagy eredeti forgatókönyvvel dolgoznának.
Részben a Battlestar Galactica kritikai sikerének köszönhetően RDM munkájára egy csapásra felfigyeltek Hollywoodban, és úgy tűnik, felismerték a benne rejlő lehetőséget, ami azért, valljuk be, lényegesen messzebbre mutat, mint akár J. J. Abrams, akár a Wachowski testvérek tehetsége, csak hogy a kortársait említsem. És ezt mindenféle elfogultság nélkül mondom, tényleg.