Új promóképek: Baltar már nem Krisztus

Lehet, hogy téves a megítélésem, de szerintem néhány kép még senkinek sem rontja el az élményét. Ezért mindenkinek ajánlom megtekintésre a most megjelent fantasztikus promóképeket az NBC honlapján. Igaz, nagy felbontásban nem férünk hozzá, hiszen ezeket a sajtónak szánják, de majd az is lesz, remélem. Kábé az első öt oldalnyi kép szól a negyedik évadról, és óriási fotókat lehet ott látni.

UPDATE: és már be is futottak a nagyfelbontású változatok. Ide tessék klikkelni.

Eközben az egyik geek rajongót fölhívta Michael Trucco (Anders), miután nyert a "küldjön ceruzát a stúdióknak Ön"-sorsoláson, és engedélyt kapott rá, hogy fölvegye a beszélgetést. Nem mondom, hogy marha érdekes, mert nagyjából arról van szó, hogy milyen kutyája van Truccónak, és melyik SF-találkozókon nem találkoztak ők ketten. A nő megkérdezte Truccót, hogy tudja-e már, mi a száma, ő meg azt se tudta, miről van szó, úgyhogy inkább hivatkozott a titoktartási szerződésére. Egyébként abból az aprópóból merült föl a kérdés, hogy Aaron Douglasnek már elárulták Tyrol cylon-számát. A hívás második fele a színész balesetével foglalkozik, úgyhogy lemaradni nem fogtok semmiről, ha nem hallgatjátok meg, de attól még érdekes.

Kivágott jelenetek a harmadik évadból

Akkora barom vagyok, hogy pont mostanában pillantottam rá a battlestargalacticadvd.com oldalra, és nem vettem észre, hogy új videókat tettek föl. Három kivágott jelenetet lehet most megnézni a harmadik évadból a főoldalon, melyek közül az egyik brutálisan jó Aaron Dorallal, a másik az Unfinished Businessből lehet, és megértem, hogy nem igényelték, a harmadik pedig egy olyan, hogy nélküle talán még értelmesebb is a Taking a Break from All Your Worries adásba került változata.

Ezen kívül ha valaki nem röstell, akkor játszhat torpedót is a BSG hajóival, hogy még több jelenethez hozzáférjen. Érdemes, mert ezek nem kerülnek rá a DVD-re. Nekem most ehhez se kedvem, se időm, úgyhogy valaki megírhatná a kommentekben, hogy mit látott.

Hírtelenség, nosztalgia

Mostanság elég kevés a hírünk a BSG háza tájáról, és most másról se nagyon van időm írni. Nemrég azonban valami nosztaligaérzéstől vezérelve elővettem a néhány tucat bejegyzést megélt első énblogomat, amelyben az alábbi különlegességre akadtam. Igazi csemege ez azoknak, akik kedvelik a kritikáimat (nem tudom, nagyképűség-e ilyet írni, de hát ti szoktatok mindig többet kérni :)). Egy füst alatt a retrospektív epizódmustráim beindításának is szánom ezt a bejegyzést, tehát a közeljövőben igyekszem több ilyet is összehozni.

Íme, egy bejegyzés 2006. február 2-áról, amikor még a Battlestar Galactica Blog gondolata sem fogalmazódott meg. Black Market-mustra. Tessék megfigyelni az azóta történt nézet- és stílusváltásokat.

Végre koncepciót váltanak a BSG írói?

Én a részemről örülnék ennek. Mármint maga a plot nyilván nem
fog változni, de a sorozat eddig olyan volt egy hangyányit, mint a
Lost: volt ez a high-concept, ahogy az emerikai nyelv mondja, vagyis
volt egy egész-sorozaton átívelő cselekményszál; csakhogy emellett
sokszor nem volt időnk eléggé megismerni a karaktereket. Bár a BSG-ben
egyáltalán nincs panasz a karakterek kidolgozottságára, és mivel minden
főszereplő olyan háromdimenziós, sokkal jobban érthetőek a döntéseik
is, minden cselekedetük megalapozott, még ha sokszor spontánnak is
tűnnek. Ennek ellenére eddig majdnem minden rész a globális plothoz
kapcsolódott, a cylonokkal foglakozott, és a Föld keresésével.

Ezeket a szálakat a második évad közepére, gyakorlatilag a
Kobol elhagyásával már majdnem teljesen elvarrták, már a Pegasus
behozatalával is akadtak erre utaló jelek, de ott még foglalkoztak
eleget a cylon nőkkel. Aztán a Pegasus után végre jönnek az igazán
karakterorientált epizódok, ami nagyon jó dolog lenne, ha a sorozat
rajongói nem pont a fő szál csűrése-csavarása miatt imádnák annyira a
sorozatot.

Most végre az eddig kissé klisés és felszínesen megformált
Lee-vel láthatunk egy részt, és RDM elmondása szerint ilyesmik
várhatóak ezentúl is. Ebben a részben olyan dolgok történnek, mint egy
jól megírt Deep Space Nine epizódban, ahol a Star Trekben talán először
elő merték venni az alvilágot, mint olyat, de azért az sem volt olyan
brutális és realisztikus, főleg ugye az ST világ rózsaszínűsége miatt.
A BSG világa azonban leginkább a legsötétebb feketére emlékeztet, ha
már a színekhez akarunk ragaszkodni, és ennek megfelelően mutatják be
az alvilágot is.

A legtöbb sorozatra és filmre jellemző, hogy a
főszereplőt olyan konfliktus elé állítják, amelyben egyszerűen nem
dönthet helyesen: hogy a lehető legjobbat tegye, ahhoz is kell valami
rosszat csinálnia. Általában ezek a gondok maguktól szoktak megoldódni,
a főszereplő megteszi a lehető legjobbat, de nem az ő lelkén szárad a
dolog rossz része. Lásd: a pegasusos duplarész befejezése a BSG-ben.
Adama végül is nem merte megöletni Caint, a gond azonban mégis
megoldódott, és senki se követett el semmi rosszat, kivéve az eleve
rosszak.

Remélhetőleg ettől a klisészerű történetfelépítéstől
kívánkozik elszakadni most a BSG, amikor elég rendhagyó
történetvezetéssel és megoldással szolgál a Black Market című
epizódban. A részt amúgy Mark Verheiden írta, aki eddig co-executive
producer volt, vagyis csak közreműködött a történetek születésénél, de
most másodszor bemutatta, milyen az, ha szabad kezet kap. Ő követte el
a Final Cut című részt is, amit szintén imádok, úgyhogy azt mondom,
több teret Verheidennek is!

A másodszor alkalmazott "48 Hours Earlier" típusú
történetkezdést majdnem mindenhol kifogásolják, én is egyetértek az
általános véleménnyel, mert ez olyan, mintha csavart akarnának
beleépíteni egy lineáris történetbe, pedig egyáltalán nem hiányzik
belőle. Nem hiszem, hogy ez annyival fokozta volt a történet
tetőpontjánál az izgalmakat, anélkül is megállt volna az epizód a
lábán. Talán későn vették észre, hogy túl rövidre lett vágva az epizód,
és gyorsan még hozzácsaptak az elejéhez pár percet, nem tudom.

Ezt
leszámítva nincs hiba az epizódban, a párbeszédek egyszerűen
zseniálisak, az elnöknő és Tom Zarek is zseniális, Baltar figurája is a
topon van, bár az őt játszó James Callist nem tartom annyira jó
színésznek, persze lehet, hogy szándékosan játssza egy kicsit túl a
karaktert. Lee-ben, illetve az őt játszó Jamie Bamberben igen
kellemesen csalódtam, nagyon remélem, hogy ilyen vonalon viszik tovább
a figurát, mert jól áll Bambernek, és jól is hozza nagyon. Ezt a részt
még meg fogom nézni egyszer a következő előtt szerintem, részben mert
nem minden szöveget értettem meg elsőre – ami eddig nem nagyon fordult
elő, de most olyan dumákat levágtak, hogy lehidaltam -, részben pedig
azért, mert ezt a hangulatot és történetet már rég hiányoltam a
sorozatból, és ilyet kérek még.

Ennyi. Külön fölhívnám a figyelmet arra, hogy James Callist valaha nem tartottam jó színésznek, ami egész egyszerűen röhejes, mert ez a figura nyújtja az egyik legjobb alakítást a sorozatban. A másik érdekesség, hogy a Black Market az a rész, amit a második évadból Ron Moore is megbánt. Legszívesebben újracsinálná az egészet. Tudniillik a történet lényeges pontjait az írócsapat együtt hozta tető alá, Verheidenre az aprólékos kidolgozás maradt csak, ahogy az mindig lenni szokott. Azóta, látszik is, mondtam már egy kevés rosszat az íróról a Collaborators kapcsán, és továbbra is az egyik legellentmondásosabb számomra a BSG executive producerei közül.

A Black Marketet azóta egyébként többször újranéztem, és belátom, hogy voltak alapvető hibái, de azt az álláspontom továbbra is tartom, hogy a hangulat, a karakterközpontúság, a konfliktus és a feloldása kitűnő lett. De nem magyarázom a bizonyítványom, magáért beszél a bejegyzés két évvel ezelőtti dátuma.

Hírtelenség, nosztalgia

Mostanság elég kevés a hírünk a BSG háza tájáról, és most másról se nagyon van időm írni. Nemrég azonban valami nosztaligaérzéstől vezérelve elővettem a néhány tucat bejegyzést megélt első énblogomat, amelyben az alábbi különlegességre akadtam. Igazi csemege ez azoknak, akik kedvelik a kritikáimat (nem tudom, nagyképűség-e ilyet írni, de hát ti szoktatok mindig többet kérni :)). Egy füst alatt a retrospektív epizódmustráim beindításának is szánom ezt a bejegyzést, tehát a közeljövőben igyekszem több ilyet is összehozni.

Íme, egy bejegyzés 2006. február 2-áról, amikor még a Battlestar Galactica Blog gondolata sem fogalmazódott meg. Black Market-mustra. Tessék megfigyelni az azóta történt nézet- és stílusváltásokat.

Végre koncepciót váltanak a BSG írói?

Én a részemről örülnék ennek. Mármint maga a plot nyilván nem fog változni, de a sorozat eddig olyan volt egy hangyányit, mint a Lost: volt ez a high-concept, ahogy az emerikai nyelv mondja, vagyis volt egy egész-sorozaton átívelő cselekményszál; csakhogy emellett sokszor nem volt időnk eléggé megismerni a karaktereket. Bár a BSG-ben egyáltalán nincs panasz a karakterek kidolgozottságára, és mivel minden főszereplő olyan háromdimenziós, sokkal jobban érthetőek a döntéseik is, minden cselekedetük megalapozott, még ha sokszor spontánnak is tűnnek. Ennek ellenére eddig majdnem minden rész a globális plothoz kapcsolódott, a cylonokkal foglakozott, és a Föld keresésével.

Ezeket a szálakat a második évad közepére, gyakorlatilag a Kobol elhagyásával már majdnem teljesen elvarrták, már a Pegasus behozatalával is akadtak erre utaló jelek, de ott még foglalkoztak eleget a cylon nőkkel. Aztán a Pegasus után végre jönnek az igazán karakterorientált epizódok, ami nagyon jó dolog lenne, ha a sorozat rajongói nem pont a fő szál csűrése-csavarása miatt imádnák annyira a sorozatot.

Most végre az eddig kissé klisés és felszínesen megformált Lee-vel láthatunk egy részt, és RDM elmondása szerint ilyesmik várhatóak ezentúl is. Ebben a részben olyan dolgok történnek, mint egy jól megírt Deep Space Nine epizódban, ahol a Star Trekben talán először elő merték venni az alvilágot, mint olyat, de azért az sem volt olyan brutális és realisztikus, főleg ugye az ST világ rózsaszínűsége miatt. A BSG világa azonban leginkább a legsötétebb feketére emlékeztet, ha már a színekhez akarunk ragaszkodni, és ennek megfelelően mutatják be az alvilágot is.

A legtöbb sorozatra és filmre jellemző, hogy a főszereplőt olyan konfliktus elé állítják, amelyben egyszerűen nem dönthet helyesen: hogy a lehető legjobbat tegye, ahhoz is kell valami rosszat csinálnia. Általában ezek a gondok maguktól szoktak megoldódni, a főszereplő megteszi a lehető legjobbat, de nem az ő lelkén szárad a dolog rossz része. Lásd: a pegasusos duplarész befejezése a BSG-ben. Adama végül is nem merte megöletni Caint, a gond azonban mégis megoldódott, és senki se követett el semmi rosszat, kivéve az eleve rosszak.

Remélhetőleg ettől a klisészerű történetfelépítéstől kívánkozik elszakadni most a BSG, amikor elég rendhagyó történetvezetéssel és megoldással szolgál a Black Market című epizódban. A részt amúgy Mark Verheiden írta, aki eddig co-executive producer volt, vagyis csak közreműködött a történetek születésénél, de most másodszor bemutatta, milyen az, ha szabad kezet kap. Ő követte el a Final Cut című részt is, amit szintén imádok, úgyhogy azt mondom, több teret Verheidennek is!

A másodszor alkalmazott "48 Hours Earlier" típusú történetkezdést majdnem mindenhol kifogásolják, én is egyetértek az általános véleménnyel, mert ez olyan, mintha csavart akarnának beleépíteni egy lineáris történetbe, pedig egyáltalán nem hiányzik belőle. Nem hiszem, hogy ez annyival fokozta volt a történet tetőpontjánál az izgalmakat, anélkül is megállt volna az epizód a lábán. Talán későn vették észre, hogy túl rövidre lett vágva az epizód, és gyorsan még hozzácsaptak az elejéhez pár percet, nem tudom.

Ezt leszámítva nincs hiba az epizódban, a párbeszédek egyszerűen zseniálisak, az elnöknő és Tom Zarek is zseniális, Baltar figurája is a topon van, bár az őt játszó James Callist nem tartom annyira jó színésznek, persze lehet, hogy szándékosan játssza egy kicsit túl a karaktert. Lee-ben, illetve az őt játszó Jamie Bamberben igen kellemesen csalódtam, nagyon remélem, hogy ilyen vonalon viszik tovább a figurát, mert jól áll Bambernek, és jól is hozza nagyon. Ezt a részt még meg fogom nézni egyszer a következő előtt szerintem, részben mert nem minden szöveget értettem meg elsőre – ami eddig nem nagyon fordult elő, de most olyan dumákat levágtak, hogy lehidaltam -, részben pedig azért, mert ezt a hangulatot és történetet már rég hiányoltam a sorozatból, és ilyet kérek még.

Ennyi. Külön fölhívnám a figyelmet arra, hogy James Callist valaha nem tartottam jó színésznek, ami egész egyszerűen röhejes, mert ez a figura nyújtja az egyik legjobb alakítást a sorozatban. A másik érdekesség, hogy a Black Market az a rész, amit a második évadból Ron Moore is megbánt. Legszívesebben újracsinálná az egészet. Tudniillik a történet lényeges pontjait az írócsapat együtt hozta tető alá, Verheidenre az aprólékos kidolgozás maradt csak, ahogy az mindig lenni szokott. Azóta, látszik is, mondtam már egy kevés rosszat az íróról a Collaborators kapcsán, és továbbra is az egyik legellentmondásosabb számomra a BSG executive producerei közül.

A Black Marketet azóta egyébként többször újranéztem, és belátom, hogy voltak alapvető hibái, de azt az álláspontom továbbra is tartom, hogy a hangulat, a karakterközpontúság, a konfliktus és a feloldása kitűnő lett. De nem magyarázom a bizonyítványom, magáért beszél a bejegyzés két évvel ezelőtti dátuma.

A szavazás végeredménye

Éppenpont egy hónapja tettem fel a kérdést az Nyájas Olvasónak, hogy ki a végső cylon. Most már valószínűleg mindenki klikkelt, aki akart (112 ember, mínusz a többször szavazók), úgyhogy informálisan eredményt hirdetek. Persze ha valaki nem elégedett vele, akkor visszamehet, és változhathat rajta, ha akar.

Tehát az olvasók többsége, azaz 18,8% szerint az utolsó cylon Starbuck lesz. Az esély tényleg ott van, bár egy éve szajkózzák, hogy nem ő az. A második legtöbb szavazatot Roslin kapta 14,3%-kal, őt szorosan, egy szavazattal lemaradva követi Gaeta. Itt jegyezném meg, ők ketten az én befutóim. Baltar és Adama is gyanús az olvasóknak, a tudathasadásos zsenire és az öreg admirálisra egyaránt 11,6% szavazott.

Az élboly után a "másvalaki" szerepelt még jól, a többiekre a statisztikai hibahatáron belül érkeztek kábé egyenlő arányban szavazatok. Érdekes, hogy egyedül Helo az égvilágon senki szerint sem cylon.

Most már aztán tényleg kíváncsi leszek arra a negyedik évadra.

Bréking: és tényleg dolgoznak az írók (update)

Mrs. Ron, azaz Ronald D. Moore felesége jelentette be a scifi.com fórumán:

It is official. The BSG writing staff spent their day yesterday working on the rest of the season. They're back.

A chud.com kicsit részletesebben mondja el ugyanezt. A lényeg, hogy a forrásaik szerint Sci Fi Channel beszélt Ron Moore-ral, és megmondták, hogy igénylik a leforgatatlan részeket is. Ez mondjuk ellentétes a legtöbb csatorna attitűdjével (és a vállgazdból jól megtanult profitmaximalizáló stratégiával), ugyanis sokan megragadták az alkalmat, hogy a nézettségben szarul teljesítő műsoraikból ne kérjenek inkább többet. A BSG azonban, nézettség ide vagy oda, vissza fog térni.

Filmfölde híres Mark Verheidenjei a leghitelesebb belső forrásunk, hiszen az emberünk ott ül az írók termében. Elmesélte, hogy a legutóbbi munkanapjuk azzal telt, hogy újranézték a negyedik évad tizenegy leforgatott részét, hogy visszakerüljenek a kerékvágásba, aztán máris elkezdik brékelni a sztorikat, ahogy ők mondják. A beszámolója szerint minden maradt a régiben az irodában, és egyébként Vancouverben is, vagyis túl sok időbe nem fog telni, mire újra összekapják a díszleteket.

UPDATE #1: Jane Espenson is megírta ugyanezt a saját blogján. Igazából csak azért említem ezt, mert mint kiderült, eddig több epizódot is ő maga írt a készen levők közül.

A színészek szerződésébe viszont nem kalkulálták be a három hónapos téli szünetet, úgyhogy azokat újra kell tárgyalni, de emlékezzünk, Ron Moore állította, hogy minden színész biztosította őket afelől, hogy szívesen visszatérnek leforgatni a hátralevő pár részt, ha törik, ha szakad.

Na szóval, úgy néz ki, végül is tizenegy részünk van a dobozban. Ezt erősíti meg a Battlestar Wiki is (de barom vagyok, hogy eddig nem néztem meg), és igen, a tizenegyedik rész kliffhengerrel végződik, vagyis amúgy is be volt tervezve oda az a szünet. Még egyszer jelzem, hogy ha valahol azt olvassátok netalántán, hogy ennél több részt forgattak eddig, akkor az vagy téves információ, vagy belekalkulálták a Razort is. Ugyanis a tavaly őszi film képezi a negyedik évad első két részét hivatalosan. A negyedik évad premierje ezért a 403-as produkciós számot viseli.

Ergó kilenc részt kell még megcsinálniuk. Slussz, pássz.

UPDATE #2: Michael Hinman beszélt Edward James Olmosszal, aki annyit mondott, hogy tutira vissza fog térni a sorozat. Eszerint a színészeket is sikerült összerántani, valószínűleg. A forgatás március végén kezdődhet, addig nyilván borítékolnak pár forgatókönyvet.