Januári összefoglaló

Tudom, tudom, elég szégyenletes arról blogbejegyzést írni, hogy miről írtam ezelőtt, de arra jutottam, hogy mivel vannak népszerű blogok, amelyek a hét elején össze szokták foglalni a múlt hétvégi termést, ezért én, mint nem népszerű blog, megtehetem, hogy egy egész hónapot foglaljak össze a célért: hogy az olvasónak ne kelljen oldalakat áttekernie, ha valamit végig akar böngészni.

Egyébként is termelékeny hónapot zártunk, az első hetekben több fontos információ is napvilágot látott, így megtudtuk végre, mikor kerül adásba a negyedik évad első része. Ugyanez a poszt bővelkedett a spoilerekben is, amelyeket maga Ron Moore engedett szabadjára az EW.com hasábjain, egy sokat sejtető fotóval egyetemben.

A következőkben aztán überspoileres videóanyagot láthattunk a kanadai Space Channel jóvoltából, amit rögtön ki is elemeztem a biztonság kedvéért. 

Részben Gladiára reagálva, részben csak úgy, megírtam a véleményem a Razor bővített változatában látott-hallott jövendölésekről, amelyeket a negyedik évadra vonatkozó spoilereknek is tekinthetünk.

A helykitöltő rövidhírek közt azért jött egy meglehetősen népszerű poszt is, amelyben egyszerű kérdést tettem föl a Nyájas Olvasónak. Ki a Végső Cylon? A századik válasz után Starbuck vezet a szavazatok közel negyedével, mögötte Roslin és Gaeta kapott még helyet a dobogón. Ha még nem tetted volna meg, tessék klikkolni! További, részletes összefoglalóval majd jelentkezem a jövőben.

A szavazáshoz kapcsolódó kommentek között néha olyan érvelésekkel találkoztam, amelyeket nem éreztem helyénvalónak, ezért gyorsan összedobtam egy bejegyzést az utolsó öt cylont övező tévhitekről. Azóta már update-eltem is egyet, ha elkerülte volna valaki figyelmét.

Ezt követően egy linket közöltem le, amelyen egy livejournalos blogger összegyűjtötte az eddig kiszivárgott összes spoilert. Ezt már magam sem mertem átolvasni, mert nekem is túl sok volt az élményt rontó információ benne. Ellenben pcdevil kolléga érkezik a magyarítással. 

Februárban következik:

  • először is hónap végén lehozott promóanyagok videóit igyekszem mihamarabb levadászni,
  • addig egy kedvcsináló posztot fogalmazok meg azoknak, akik nem ismerik a Battlestar Galacticát,
  • majd kitalálom, hogy mivel tudnám lekötni a sorozatban jártas olvasókat, például
  • időt próbálok szakítani pár retrospektív epizódmustrára,
  • illetve nagy elmaradásaimat próbálom bepótolni a stábszemle rovat terén.