Az előző bejegyzés után ideje kielégíteni egy kicsit az óvatosabb olvasók kíváncsiságát is. Nagyon rövid hírek következnek.
- Mark Verheiden és Jane Espenson szinte egyszerre publikált a blogján egy-egy részletes beszámolót arról, hogy hogyan dolgoznak ők, tévés forgatókönyvírók. Én még megvárom a bejegyzés folytatását Verheidentől, aztán megírom a summáját a témának magyarul.
- Ron Moore újabb nyilatkozataiban elmondta, hogy bár örülnek, hogy megvan már a sorozat befejezése, és nagyon izgatottak miatta, azért kicsit keserű szájíze lehet a dolognak, ha az egész csak 2009-ben kerül adásba.
- Egy belső forrás a Sci Fi Channeltől elárulta a SyFyportalnak, hogy elsősorban a forgatókönyvírók júniusra tervezett sztrájkjától tartanak a csatornánál. Igyekeznek betárazni a sorozatokból jó előre, hogy ne legyen hiány az új matériából akkor sem, ha az írók jó sokáig nem állnak újra munkába. Senki sem örül annak, hogy a BSG-t esetleg szét kell húzni két évre, de ha nem teszik meg, talán nem is lesz saját produkciójuk 2009 elején. Ugyanez megtörtént '88-ban is, és szeretnék elkerülni. Ezért került elő ismét a Caprica, hiszen annak már kész a forgatókönyve, bármikor be lehet vetni. Konkrét döntés még nem született a sorozat sorsáról, hát, a remény hal meg utoljára.