Moore tervei a negyedik évadra és utána

Aprócska, ártalmatlan spoilerek következnek a negyedik évadról, plusz kicsit a távolabbi jövőbe is beletekintünk.

  • Az iFMagazine interjújában Moore elmondta, hogy az eddig kidolgozatlanabb karakterek háttértörténetébe is szeretnének belemenni, miután a riporter figyelmeztette, hogy már nem sok idejük maradt bemutatni mondjuk Helo történetét.
  • Arra a kérdésre, hogy a Cylon modellek, mint Boomer vagy Six, fognak-e még egyesülni az évad során (mármint nem úgy), Moore azt felelte, hogy ők eléggé külön utakon járnak, nem lesz semmi nagy ülés, ahol talákoznának.
  • Baltar nem fog teljesen berosszulni a negyedik évadban sem, marad ugyanaz a hiú karakter, aki azt hiszi magáról, hogy jót cselekszik, csak téved. Azért megismerhetjük néhány újabb "színét" is a figurának a jövőben.
  • Mint arról már írtam, Moore írja a The Thing című mozi remake-jét, meg még volt szó egyéb projektjeiről is, de várhatóan a tévébarátoknak sem kell hiányt szenvedniük benne. Ő és Jane Espenson – akiről most már én is elhiszem, hogy brilliáns – együtt dolgoznak egy új Sci Fi Channel sorozaton, a Warehouse 13-on. A cím egy raktárépület nevét takarja, ahol gyakorlatilag az X-Akták tárgyi bizonyítékait tartják egy halomban. Két FBI ügynök (egy férfi és egy nő, ki gondolta volna) fognak minden héten megvizsgálni egy tárgyat. Utánajárnak az eredetüknek, kiderítik, mire jó. Az író is elismerte, hogy X-Akták szaga van a témának, de kicsit könnyedebb, humorosabb lesz a hangvétele ennek a sorozatnak. Ha ezt úgy kell elképzelni, mint a Deep Space Nine ferengis/garakos/egyéb poénjait, akkor király lesz.