Újabb hírek láttak napvilágot a minap a Razor című telefilmmel kapcsolatban, előbb egy kevésbé megbízható forrásból, aztán Ron Moore is árulkodott kicsit, úgyhogy az alábbiak már-már tényként kezelhetők.
Ro Laren hadnagy Helena Cain admirális, mint tudjuk, vissza fog térni a filmben, és most már az is világos, hogy a korábban említett homoszexuális téma hozzá fog kapcsolódni: Ginával, azaz Number Six egyik alteregójával volt igencsak bensőséges viszonya.
Negyven évvel ezelőtt Cain szemtanúja volt a szülei kivégzésének, amit a régi cylon modellek hajtottak végre, és kénytelen volt hátrahagyni a saját húgát is, hogy ő maga megmenekülhessen. Ez még inkább megmagyarázza azt az utálatot és undort, amit Gina iránt érzett a második évadban. Az ismeretlen belső forrás megnyugtatott mindenkit, hogy nem csak azért dobták be a leszbikus sztori ötletét, hogy ott legyen, hanem így jobban megértjük majd a cserbenhagyott, elárult Cain motivációit.
Az első cylon háborút felidéző flashbackekben a robotok valóban a '70-es évekbeli modellek lesznek, csak komputeranimációval megvlaósítva, de ugyanúgy beszélnek majd, mint az eredeti sorozatban.
A teljes hírt a SyFy Portalon lehet olvasni, de a spoilermentes nézőknek a filmre még novemberig biztosan várni kell.