Az All Access rendezvényről írtam az imént, most kulcsszavakban összefoglalnám a legfontosabb elhangzottakat és tudnivalókat.
- Bemutattak néhány részletet a Pegasusról szóló Razorból, valamint a negyedik évadból is. A "Four of the Five" – ahogy most már a négy új cylonunkat emlegeti a rajongói zsargon – előtörténetébe is biztosan betekintést nyerhetünk az első részekben.
- Lucy Lawless szívesen részt venne a negyedik évadban, és Ron Moore is efelé hajlik, de még egyáltalán nem biztos, hogy belefér a történetbe. Nem fogják beleerőltetni a karakterét, de "ha D'Anna vissza akar térni, akkor vissza fog".
- Katee Sackhoff nem tudja, mennyit fog szerepelni a Bionic Womanben, de mivel egy stúdióban forgatják a BSG-vel, nem lesz gond átjárkálnia ide-oda, legfeljebb baromi fáradt lesz.
- Moore-ék új rendszert találtak ki. Előbb kidolgozták, kőbe vésték az évad első felét, és második felének majd csak ezek után állnak neki. Most nem járhatnak úgy, hogy bizonyos utólag született új ötletek miatt át kell írni korábbi epizódokat is (vö. a harmadik évad fináléja, ahol egy utolsó utáni változtatás miatt egy komplett sztoriszálat vágtak ki a korábbi epizódokból).
- Ennélfogva a finálénak még nem is körvonalazódott, így Ron Moore, ha akarta volna, se tudta volna elárulni, milyen Földet fogunk látni, melyik évben fogunk megérkezni. Annyit mondott el, hogy már jó régen kitalálta, kábé mit akar befejezésnek. Az írók viszont nemrég előálltak a saját elképzelésükkel, és az annyira tetszett neki, hogy most lehet, hogy borul az egész.
- A történet a fináléval biztosan kerek lesz és lezárt, de David Eick nagyon pozitívan áll hozzá egy egészestés filmes folytatáshoz. Ehhez a jogokat Glen A. Larson birtokolja, de Eick szerint a lehetőség mindig ott lesz a számukra.
- Ron Moore projektjei a BSG utánra a már említett The Thing feldolgozása lesz, valamint az Én, a robot folytatása, amelyről csak annyit árult el, hogy lesz. Ez is épp elég nagy hír.
- A Caprica sorozat továbbra sincs lehúzva a vécén, a pilot forgatókönyve már készen van, csak a csatornának kéne rábólintania. Ők viszont egyelőre más projektekkel vannak elfoglalva.
- David Eick reméli, hogy minél több BSG-beli színészt tud majd alkalmazni a Bionic Womanben, mert szerinte nagyon tehetséges stáb dolgozik a sorozaton.
- Ron Moore nem nézi a Heroest, de nem akarja, hogy az ő sorozata "nagy durranás" nélkül fejeződjön be. Már kalkulálnak, hogy hogy lehetne minél több pénzt félretenni a fináléra.
- Jamie Bamber (Apollo) kijelentette, hogy nem lesznek többé fillerek, ő pedig szeretne rendezni vagy írni egy epizódot. A karaktere az első részekben egy jelentős döntést fog meghozni, de a sorsát még ő sem tudja pontosan. Azon sem lepődne meg, ha az évad első felében megölnék. És ott van annak a lehetősége is, hogy ő cylon.
- Arra a kérdésre, hogy "Hol van Bulldog?", Ron Moore azt felelte: "Hát igen, az írók néha művelnek olyan dolgokat, amelyeket hibáknak hívunk. Ő most valószínűleg a vöröslámpás hajón van, ahol Boxey (a kissrác a minisorozatból) férfiprostituált.
- Edward James Olmos köztudottan imádja a sorozatot. Szerinte az emberek majd húsz év múlva visszanéznek, és végre megértik, milyen tükröt állított Ron és David a világnak.
- Mary McDonnel szeretné, ha a karaktere túlélné a sorozatot. David Eick azt felelte erre, hogy "akkor nem fogsz örülni". Persze ez (egyelőre) csak vicc volt, de annyi tuti, hogy Roslin története nem lesz elvarratlan szál, ahogy Adamáé sem. "Laura sorsát mélyen és határozottan fogják vizsgálni".
- Több színészt is megkérdeztek, hogy hogyan tudják elképzelni a sorozat befejezését. Mary McDonnel egy tiszta levegőjű, nagyon zöld és tiszta vízű Földet szeretne látni. Jamie Bamber azt szeretné, ha Raquel Welchet találnák a bolygón egy szál ágyékkötőben, amint épp egy nagy szőrős dinó elől menekül, s ekkor Apollo közbelépne, megmentené, és ők ketten kéz a kézben tűnnének el egy barlangban. Lucy Lawless annak örülne, ha a cylonok megtalálnák a Földet, és boldogan, békességben benépesítenék azt.
- Egy utolsó szpojler Starbuckról: Katee Sackhoff nem tudja, hogy Starbuck valódi-e vagy szellem, de biztos nem egy újabb Number Six a fejben.
- Egy feltételezés eloszlatása az All Along the Watchtowerről: a zene nem a Földről jön valamilyen rádióhullámon.
A scifi.com fórumán még van néhány szpojler, ha akartok olvasgatni.