Betekintés a Razorba

A múlt héten zajlott le az All Access elnevezésű rendezvény Los Angelesben, amelyet a Battlestar Galactica utolsó évadjának apropójából hozott fedél alá a a Sci Fi Channel. Mielőtt kivesézném, mi minden történt a rendezvényen, ez a rövidke postot a Razorral kapcsolatos spoilereknek szánom.

Már tudjuk, hogy novemberben kerül képernyőre a film, és hogy a Pegasus lesz a középpontjában. Ami az All Accessen kiderült az interjúkból, az az, hogy a forgatást pár hete fejezték be, így már be is tudtak mutatni egy kis klipet a jelenetekből. Most már pontosan lehet tudni, hogy a szereplőgárda közül nem mindenki jut ugyanakkora szerephez, többek közt Laura Roslin csak egy egészen nyúlfarknyi cameót tesz majd Razorban, míg Jamie Bamber központi karakter lesz, mint a Pegasus későbbi parancsnoka. Ha jól értettem Moore szavait, akkor a történet visszafelé fog folyni, és Apollóval fog kezdődni, ahogy átveszi a parancsnokságot, és az első küldetését teljesíti ("Load a nuclear ship to ship missile into launch tube three"). Ezután fokozatosan térünk vissza Cainhez és a korábbi eseményekhez.

Várhatóan látni fogjuk a második évadban említett incidenst a Pegasus hídján, melynek Cain admirális és a szomorú sorsú első tisztje voltak a részesei. Látni fogjuk Ginát, azaz Number Six egyik inkarnációját, amikor még embernek adta ki magát a Pegasuson, és kiderül majd, hogy hogyan bukott le ("She's a spy. She's a Cylon, they look human now").

Látni fogunk egy meglehetősen perverz szexuális szituációt is a hajón – hogy kiknek a közreműködésével, azt nem tudjuk. Mi több, a Razorban végre teljesül a rajongók egy részének nagy vágya is, és szó fog esni a homoszexualitásról is (ami a sok-sok társadalmi probléma közül az egyik, amivel még nem foglalkoztak a készítők, pedig mindenki örülne mondjuk egy Number Six-Sharon jelenetnek, de ne rugaszkodjunk el a témától). Hogy a perverz jelenet Gina kínzásához vagy a homoszexualitáshoz, esetleg mindkettőhöz köthető-e, azt csak találgatni lehet.

A Collider riportjaiból arra is fény derül, hogy remélhetőleg a filmben látni fogunk egy kis visszautalást a negyven évvel ezelőtti, első cylon háborúra. Ebben várhatóan megjelennek majd az eredeti sorozatból ismert gép-cylonok is, akik anno még beszélni is tudtak, amolyan dártvéderesen. És a kedvenc kifejezésük a "By Your Command" volt, amit Baltar minden parancsára válaszoltak. Egyszer ezt viszonthallottuk a minisorozat végén, de hogy a Razorban tesznek-e ilyen homage-t, azt nem tudjuk.

A klip tele volt űrjelenetekkel, robbanásokkal, mindennel, igazi nyálcsorgató lesz a rajongóknak, ha végre kikerül a scifi.com-ra, onnan meg a youtube-ra.