Crossroads – Keresztutak

Hát megvolt. Hogy őszinte legyek, ekkora befejezésre nem számítottam az eddigi részeket tekintve. Abban biztos voltam, hogy az öt cylon kiderül. Na de így?? És a többi esemény?? Persze, tudta minden jólelkű BSG-FAN (csupa nagybetűvel ugye), hogy azért nem hagyják cserben a nézőket Moore bácsiék.

Naszóval kezdünk egy szép kis operajelenettel (istenem, hogy imádtam első évadban azokat a részeket, nagyon szép zene, szép látvány, és őrült-zseni Gaius). Most kicsit mással kecsegtetik a nézőt, Héra bújócskázik Roslinnal, Athenával és Capricával (Na kit szeret legjobban a kicsi Héra?:P) Itt jutott talán először eszembe, hogy höhö, Roslin is közéjük való?

Következik majd a "szokásos" "kis" dolgok, 12 ugrás (akár utalás is lehetne a modellek számára ugye) a nebuláig (nemgondoltam volna, hogy ebben az évadban még szóba jön), Tigh zenekeresésével (most mondja meg valaki őrültség ide-vagy oda, nem keresné mindenki ezt a zenét?), Gaius istenítésével, Racetrakék (egyre jobban van bennem, hogy át akarja venni Kara helyét…:P) ilyesmik.

Kezdődik a tárgyalás. Izgi, jó, nagyon élvezzük. Lampkin kirohanása az elején vicces volt:D Nagyon-nagyon nagyon jó ügyvédet játszik. Szóval jó színész, na. Eléri a célját, úgy hogy csak a szemfülesebbnek jut csak eszébe, hogy orránál fogva vezették, és hasonlók. Ha ő ilyen, milyen lehetett Joseph Adama?

Aztán Racetrackék észreveszik hogy jön feléjük egy csinos rakéta, pont időben ugranak el (nem, most nem akartam kikapcsolni, érezni lehetett hogy nem fog most meghalni, még ha ilyen sorsot is szánnak neki). Beszélgetés a CIC-n, Caprica kihallgatása (höhö, internal-Gaius rulz, főleg hogy meg van borotválkozva, nagyon nagy:D), kiderül hogy követik őket, nomeg Tigh egy kicsit kiborul. Majd Caprica visszavág (néha félek ám tőle:'D).

Vissza tárgyalóterembe, Tigh kihallgatása, kiderül az igazság. Ez úgy durva volt, hogy megosztja a bírósággal (jójó, esküt tett, mittudoménmi, de azért mégiscsak), mikor az Admirálissal nem, no mind1, érdekes. Kiderül, és ettől kicsit kezd vicces lenni az egyébként is vicces helyzet:) A zene persze, hogy közben visszatért, az meg csak ront az egyébként is becsavarodni készülő Tighon, hogy ivott egy keveset.

Jön Joe bárja (?), Tory kedves, leül inni egy valamit, amit ő magam se tud mit. De ő is, és Anders is hallja a zenét. Ami nyílvánvaló, és nekem mégsem esett le, hogy ezek között van valami. Majd Roslin kihallgatása, part one.

Majd a védelem kicsit nem ért egyet, Tighot a szobájába kíséri az öreg, és láthatunk újabb apa-fia veszekedést (lehet bennem van a hiba, de ha apám és én veszekszünk, általában egész ház zeng, nem tudom hogy ők hogy állják meg..:P), a vége pedig úgy zárul, hogy lerakja a jelvényét Lee, apja meg majdhogynem csak behajítja a fiókba. Következő kép, hogy szépen ki van öltözve, és kész arra, hogy kihallgassa Roslint (part two). Elég durván csinálja, majd végül kicsit koppan. Adama (mármint az öreg) kicsit elragadtatja magát a kikérdezésen, és majdnem elviteti Leet, de végül csak nem. De végül kiderül, Chamallát szed kedves elnökünk, de nem csak jókedvéből, újra rákos (höhö, jön ugye a prófécia, egy haldokló vezeti el őket a Földre, szinte tuti ezek után, hogy nem éli ezt túl..). Dee költözik Leetől, veszekedés (ezek sem kiabálnak, bár házassági téren nem veszekedtem még:P). Azért Lee elég erőteljesen érzi, hogy elcseszte.

Jön egy szép kis sajtótájékoztató, Tory kiborul. Itt gondoltam először arra, hogy Tory cylon. Kioktatják szegényt, pedig ő csak pasizik, na, meg ingerlékenyebb a zene miatt, ilyesmik.

Helo XO (nemtudom, szerintem jólvégzi a dolgát). Előkészítik az elterelő hadműveletet, már csak 3 ugrás!! (írjuk fel a táblára a Jón csillagködöt visszafelé, minden ugrás után újabb betűt hozzárakva, és akkor már csak a Jón marad le:PP). Helo viszont érez valamit (A storm is coming ugye Legolas?:P). Majd jön kedves Tigh zenehallgatása.

20.részt (Isteneim, most örülök hogy együtt nézem a kettőt, kiborultam volna egyébként – ígyis, de erről ugye később) megint Roslinnal és Adamával kezdjük egy kis kedves baráti beszélgetéssel:) Na ez most tetszett. Következő muzsikai szakkör tagja is megvan, Tyrol szeméjében (mármint az, aki nemvette fel a nevet). Ezek után jön Anders és Tory, hogy akinek eddig nem esett le, hogy ők együtt vannak, illetve hogy ő is hallja a zenét, annak is leesett.

Védelem megint civakodik, Gaius kicsit paranoid (lehet nem véletlen?), nem akar újra tárgyalást, ügyvédjei pedig azt mondják (no meg persze a jó öreg Joseph Adama), hogy ez nem lenne rossz lépés. De hát istenem, az ügyfélnek mindig igaza van..

Majd kezdenek összefutni a szálak, Anderst látjuk újoncként (o/ hullámzás, minden anyámkínja) , ahogy épp oktatja Racetrack, majd hallja, hogy Tyrol is dúdolja a zenét, kicsit kombinálgatnak. Közbeszól a felettes, "Kicseszett meghívóra vársz?!" – simán! (tényleg helyettesíteni akarja Karát?).

Betegszoba, Roslin megkapta első kezelését. Kicsit lepihen, máris látja az operát, de ezúttal kiderül, hogy mások is. Athena ugyanúgy kiborul, Héra úgyszint. Akkor go Capricahoz, megtudni, hogy ő kiborult-e. Még szép! Kicsit beszélgetünk, itt is kombinálgatunk. Itt ugrik a fejembe, hogy Gaius is ott volt a látomásban, ő vele mivan? Őt nem kérdezzük meg? No mind1, így is jó, 2 őrület is a Galacticán "terjed":D

Tigh jelentést tesz a zenéről (ez későbbi részekben lehet, hogy gondot fog okozni), majd Gaeta vallomása. Ez a szereplő most kezd ellenszenves lenni a tanúskodásával. Mondjuk, ha nem emelték volna ki anno, ahogy Doral Gaius fejéhez szegezi a fegyvert, lehet nem zavart volna, de így…:S Lampkin azért fogja az adást, nem tesz fel neki kérdést. Akkor, mikor már vége lenne a tárgyalásnak, Lampkin előáll azzal, amit Lee kitalált, és őt kéri hogy bizonyítsa igazát (a kis szenya:P). Lee tanúskodik, bár sokaknak nem tetszik (megjegyzem kedves admirálisunk akarja látni ennek a végét). Lee kiborul, nem is kicsit. Elmeséli az egész bűnbocsátó dolgot, hogy kiknek lett megkegyelmezve különböző dolgok miatt, míg Gaiust hogy vetnék ki a mélybe (talán azért, mert arról mindenki tudott, a többiről meg csak "egy-két" beavatott, de ez saját vélemény). No lezajlik a tanúskodása, visszavonul a bíróság, jön az ítélethozatal. Csak nekem volt evidens az eredményhírdetésnél, hogy az admirálisé volt a döntő szavazat? Mindenesetre felmentik, aztán a tömeg megtébolyodik. Roslin kivonul, futó pillantást vetve Leere, az öreg kivonul, majdnem fittyet hányva Lee kérésére, de végül sikerül kimenekíteni Gaiust.

Jön az utolsó, védők és védenc közötti beszélgetés, Gaius megásta sírját, egyikük sem akarja tovább pátyolgatni:D Majdnem elküldik a fenébe, de ez így van rendjén, na:P Majd Lampkin és Lee is elbúcsúzik, Lampkin szépen botja nélkül (orránál fogva, mi?:)). Roslin és Adama beszélgetnek, Roslin is rájön, hogy Adamáé volt a döntő szavazat. Ez van, valaki rosszul csinálta.

Az utolsó jelentősebb rész következik. Ha eddig sokat írtam, most mégtöbbet. Ugrunk a csillagködbe, Gaiust meg mindenki lenézi. Ugrás kész, jelentés, radarletapogatás, áram elmegy. Káosz, zavargás, de a zenekedvelők inkább azt akarják megtudni, ki a gitáros:P Gaiusra rájön a frász, alakokat lát, azt hiszi megakarják ölni. De nem. "Megmentik". Az a csaj, aki beszél, meg nem tudom, hogy ki, pedig tudom hogy láttam már valahol. Caprica álmodik, Gaius, és a szép motívumok felé megy, erkélyen pedig meglátja a maradék ötöt (persze, majd őt is bedobozoljuk, mi?), de mire a fény csillapodott volna, felébred. Újfent zenekövetés, mind a négyen ugyanoda mennek. Találgatás, hasonlók. Mindannyian rájönnek, hogy cylonok. Vagy legalábbis hiszik. Nem akarják elfogadni, de ez van. Mire úgy döntenek, hogy "oké, elfogadtuk, cylonok vagyunk!", visszajön az áram (elég kicsi az esélye, hogy csak úgy véletlen történjen meg:P). Dradis contact! Jönnek a cylonok, az elterelő hadművelet nemsegített, nyakunkon a cylonok. FTL sem megy áramkimaradás miatt. Hát akkor go háborúzni, ha más nincs. A négy kedves cylonunk pedig megy a dolgára kis vívódás után. Zenét már a néző is eléggé átéli, nem csak a cylonjaink(?) 🙂 Leet is lökdösik, azt rájön, hogy ő szokott lökdösni, nem őt! Megy a ruhájáért, muszáj Viperbe szállnia. Tigh és Tory pár kedves szóval nyugtatja felettesét, itt vannak, segítenek. Lee Viperben, megyünk készenlétbe. Zene nagyon átütő. Unknown radarjel Lee dradisán, megy megkeresni. Még szép hogy Kara az!!!! Hát térjen csak vissza a sorozatba, muszáj lesz neki! Azért bújócskázik mire tudatosul Leeben, hogy ő az, de végül csak megmutatja az arcát. De ha jól láttam, majdnem tiszta Vipert vezet, ergo kapott valakitől:) Ő is nyugtatgat, Elvezeti Leet a FÖLDRE!!!!!! Kamera visszazoomol a semmibe, át az űron, zoom a Földre! juhúúú!!!!!!!!!! Ha kicsit szemfüles az ember, aztmondja, hogy már csak "ennyi" hiányzik, hogy odaérjenek, és ugye a zene is elárulja, hogy héhh, itt a föld (hahaha, mindkét értelemben), gogogo! sejtésem még az, hogy már nemigazán fognak lövöldözni egymásra a cylonok és az emberek, mert mert. Ezt érzem.

A maradék 4 (5. Kara? Vagy csak úgy látszik, mintha, de végülis nemaz, mert kimentették a földiek(?), vagy hasonló?) humanoid cylon meg kíváló választás volt. Akárkit lehetett volna választani (de tényleg, még Adama-t is), de nem, ezeket kellett. Így jó, ahogy van az egész:)) Az, hogy egyének jönnek, hogy na de Leoben azt mondta még az első évadban, hogy "Adama is cylon", annak ne tulajdonítsunk nagy dolgot, hazudott, ahogy sok másról is. Kara vigyora mindennél többet ért az évad végén, végre nem látszódott rajta, hogy civakodik magával. Térjen vissza, és ne csak egy látomás legyen! (így belegondolva Lee is lehet cylon – ezesetben Leoben nem hazudott -, ha ez csak hallucináció volt, de nekem az baromira nem tetszene:$) Roslin operaház "látogatása" is érdekes, ember azt hinné, hogy cylon, de szerintem ő sem az. Bár tévedhetek, esendő ember vagyok.

Mindent összevetve a rész tizes (tízből). de komolyan, remekül fel lett építve, egyszer nem néztem rá az órámra, hogy mivan, mikor lesz már vége, mutassák miért érdemes megnéznem a 4. évadot (csak nyugi! már csak olyan 8 hónap és újra jönnek új részek!!!). A tárgyalás, a zenés őrültek, az álmodó őrültek, és a szimplán őrültek, mind jók voltak, jól mosódtak össze a szálak ott, ahol kellett. Kitettek magukért a vizuális effektesek is, szereplők is, drága McCreary is a zenével, egyszóval mindenki. Már csak kivárni kell azt az időt, mire jön az új évad, bbrrr:S