The Son Also Rises

Üdv (tudnám miért köszöngetek itten. De üdv neked is!)
Hát ez is megvolt (tudom, megint lemaradva.. ij, ha valaki befizet intenzív angol nyelvtanfolyamra, írok sűrübben, no). Úgy voltam vele hogy egyben darálom le a utsó három részt zh áradat miatt (könnyebb ütemezni), de végül ahogy megláttam feliratot, indult mplayer és go! (feliratért ugye big thx és egy sportszelet;))

A részt Adamaval és Roslinnal kezdjük, ahogy egyikük a jobbnál jobb dolgokért tartott fegyelmi tárgyalások jegyzékeit nézegeti, másik meg kisorsolja, ki legyen az az öt szerencsés, aki bíró lesz Baltar tárgyalásán. Azt azért lehetett érezni, hogy Adama köztük van, így ez a jelenet nem is igazán jött be, Adamas rész bajusszal és "young man" születésnapi köszöntéssel jobb volt:)

Aztán láthatjuk Samet (itt jut eszembe: nem arról volt szó, hogy guest starból feljebb emelkedik egy szinttel, és többet láthatjuk?), ahogy ki van bukva kedvenc idióta pilótánk halála miatt. Leevel folytatott "beszélgetéséből" azt hiszem levonhatjuk az egyszerű konklúziót: nem igazán akarják az írók hogy visszatérjen. Persze, rajongói nyomásra minden elintézhető, de úgy egész Lee-Sam vonulat olyan volt ebben a részben, mintha nemakarnák visszahozni. Ahogyan azt is nagyon akarják sugalni, hogy Racetrack átveszi a helyét (vagy csak megártott pár káros szenvedélyem?). A szövege, stílusa akár Starbucké lenne (jóó, persze, ő nem vezetne Raptort, etcetc..). No meg Lee nyelvbotlása is.. Na mindegy, összeesküvés elmélet rulez.
Apropó ugye Racetrack. Amikor robbant a bomba, komolyan mozdultam Alt+F4 felé, hogy kikapcsoljam az egészet, ha ő is meghal. Mert az már tényleg túlzás lett volna:S Hacsak nem minden eddig ki írt női főszereplő nem cylon..:P Bár akkor meg másik oldalról lenne túlzás, na mind1, sose jó nekem, na:$

Ugye Baltar ügyvédje meghal, kapunk újat. Muhaha, de milyet?!:D Nem tudom miben láttam már (jójó, tudom, csak valahogy nem ugrik a sorozatoknak azok részei, amikben bennevolt), de alakítás ügyileg nagyon toppon van! Figurája is jó, bár a lopós dolog nekem releváns volt, miután Baltar keresi tollát: sehol, vágás, Roslin keresi szemüvegét: sehol. Szóval ez úgy elhintve, legalább 1jelenet közzel jobb lett volna, bár az élményen nem rontott így sem sokat:) Mondjuk abban baromira nem vagyok biztos, hogy az a szerelmi történet igaz volt, amit mondott. Ha arról tudott hazudni, hogy Gaius küldte, akkor egy szerelmi történet már meg sem kottyanhat. De amilyen agyafúrt, ki tudja, még a végén életfogytiglanival megússza kedvenc zsenink, azt Scofielddel szabadulhat a Fox Riverből…:P
Caprica megint nyújtotta az elvárható szintet. Gaius egy zseni, megakarom ölni!:D Azt viszont sajnálom, hogy se internal-Six, se internal-Gaius nem volt jelen sehol, pedig még több elmélkedést adhatott volna nekünk:)

Cylonokról meg eszembejut Cally megszólalása, miszerint biztosan a cylonok csinálják ezeket az akciókat, stb., mad Athena kiviharzása. Az a baj, hogy én is ugyanígy tettem volna. Nem tudom, mikor első évadban (húú de rég volt), Doral robbantotta fel magát, akkor felvállalták a cylonok, hogy höhö, mi voltunk, simán meg tudjuk csinálni, sőt ha jól emlékszek, még mosoly is volt a képén (itt jöhet az ellenpélda ugye: Boomer titokban robbantgatott, de ugye ő alvó ügynök volt, így ezt meg is magyaráztuk, a másik oldalról pedig ugye már csak az az 5 cylon maradt akikről senki nem tud semmit, így necces lenne ilyet kivitelezni alvóügynökkel.)

Természetesen a részt azzal kellett zárni, hogy Lee végül megy ügyvédkedni, jól összeveszik az öreggel; végre kikerült Starbuck képe a falra (hullámzás(?)), aminél Sam elejt egy mondatot, hogy "majd találkozunk", ami azt takarja, hogy végül így utolsó 2 részre nem guest star lesz?:P Bár inkább negyedik évadra fog beállni seregbe, vagy valami hasonló vicces helyre, ahol többet látjuk; No meg Gaius megkapja a csomagot, amiben ügyvédje előre megjósolta, hogy Lee összeveszik apjával. (ki tudja, lehet ő is cylon?!)

 

Egyébként egy korrekt felvezetőt láthattunk fináléhoz. Szó-mi-szó lehetett volna kerekebb, de hát istenem. Semmi sem tökéletes(?). Mindenesetre 7/10-t adok neki, a végjáték úgyis mindent üt majd az évadból, tartogassuk arra a pontokat:)