Most aztán érdemes tévézni

A sorozatmentes és karácsonyifilmes decembert elég nehéz volt túlélni, hacsak nem volt az embernek egy százas henger DVD-filmje az unalmas órákra, de mára inkább a Viasat3 műsorát tudom ajánlani a videózás helyett.

Este tíz órától ugyanis (tudom, jókor szólok) a Farkasokkal táncoló című Kevin Costner-mozit vetítik. A Battlestar Galactica-fanok számára kötelező a darab, ugyanis Mary McDonnellt az ebben a filmben nyújtott alakításáért jelölték Oscar-díjra – először.

Most úgy tűnik, mintha csak ezért írnám ezt az ajánlót, de ha így lenne, akkor szóltam volna a múlt héten is, amikor a Mindörökké című filmben bukkant fel, azonban az annyira nem volt említésre méltó. A Farkasokkal táncoló viszont a világ egyik legjobb filmje, úgyhogy tessék megnézni, ha tetszik, ha nem. Még akkor is, ha már láttad.

Ui.: a jó édes anyját a freeblog adminfelületének meg a bűngagyi ajax-programozásának, meg a mocsoklassú kapcsolatuknak, hogy csak negyedszerre sikerült elposztolnom ezt a bejegyzést, akkor is csak e-mailben. Érdekes, a mégdurvábban ajaxos GMail simán elfutkos a böngészőmben. (Rant off).

Előre ihatunk a medve bőrére?

Úgy tűnik, a Sci Fi Channel tényleg szereti a
Battlestar Galacticát. Még fogalmuk sincs, hogy fog muzsikálni a
sorozat a vasárnapi időpontban, de már az új évad megrendelését
fontolgatják.

A SyFy Portal
belső információi szerint ugyanis a csatorna valószínűleg még azelőtt,
hogy a sorozat január 21.-én az új műsorsávban bemutatkozna,
hivatalosan is bejelenti az igényétt a folytatásra. A csökkenő
nézettség ellenére a produkció kritikai visszhangja cseppet sem
romlott, a programigazgatók pedig főleg erre építhettek, amikor úgy
döntöttek, hogy megnyitják a vasárnap esti műsorsávot neki. Bízva a The Dresden Files
várhatóan erős felvezetőjében, valamint a nézőkben, akik ezúttal talán
szívesebben kapcsolnak majd egy elismert sci-fi műsorra, mint bárhova
máshova, ők máris szeretnék bebiztosítani magukat, a rajongókat és a
készítőket, hogy lesz negyedik évad is.

Ugyanakkor a Caprica
címet hordozó spinoff egyelőre nem számíthat hasonlóan kesztyűs kezű
bánásmódra. A csatorna nem igazán sietteti a bemutatását, részben az
előkészületek lassú haladása miatt, részben a még bizonytalan hátszél
miatt, melyet az anyasorozattól kaphatna. A szeptemberre pakolt
szezonpremier, a Sci Fi Friday főműsorává emelése, majd a vetítési
időpont variálása mind-mind arra utalnak, hogy a csatorna komolyan
bízik a BSG-ben, és azt a kritikusok szerint is megérdemelt státuszra
szeretné emelni a köztudatban. A Caprica csak ezután lehetne életképes,
mint egy jól bevált márkanév újabb terméke.

A sok hír ellenére
azonban még abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán valaha is a
képernyőre kerül a Caprica: a Sci Fi Channel rendszeresen elkiabálja a
terveit, és meggondolatlan bejelentéseket tesz, melyekből aztán semmi
sem lesz; bár a spinoffok felfuttatásával egészen jól áll, ha csak a
Stargate franchise-t nézzük. Ha a hírekben bízhatunk, akkor 2008-ig
semmiképp sem számíthatunk kézzelfogható eredményre ezen a téren.
Egyelőre elég is, ha minden bizodalmunkat a Battlestar Galacticába
vethetjük.

Előre ihatunk a medve bőrére?

Úgy tűnik, a Sci Fi Channel tényleg szereti a Battlestar Galacticát. Még fogalmuk sincs, hogy fog muzsikálni a sorozat a vasárnapi időpontban, de már az új évad megrendelését fontolgatják.

A SyFy Portal belső információi szerint ugyanis a csatorna valószínűleg még azelőtt, hogy a sorozat január 21.-én az új műsorsávban bemutatkozna, hivatalosan is bejelenti az igényétt a folytatásra. A csökkenő nézettség ellenére a produkció kritikai visszhangja cseppet sem romlott, a programigazgatók pedig főleg erre építhettek, amikor úgy döntöttek, hogy megnyitják a vasárnap esti műsorsávot neki. Bízva a The Dresden Files várhatóan erős felvezetőjében, valamint a nézőkben, akik ezúttal talán szívesebben kapcsolnak majd egy elismert sci-fi műsorra, mint bárhova máshova, ők máris szeretnék bebiztosítani magukat, a rajongókat és a készítőket, hogy lesz negyedik évad is.

Ugyanakkor a Caprica címet hordozó spinoff egyelőre nem számíthat hasonlóan kesztyűs kezű bánásmódra. A csatorna nem igazán sietteti a bemutatását, részben az előkészületek lassú haladása miatt, részben a még bizonytalan hátszél miatt, melyet az anyasorozattól kaphatna. A szeptemberre pakolt szezonpremier, a Sci Fi Friday főműsorává emelése, majd a vetítési időpont variálása mind-mind arra utalnak, hogy a csatorna komolyan bízik a BSG-ben, és azt a kritikusok szerint is megérdemelt státuszra szeretné emelni a köztudatban. A Caprica csak ezután lehetne életképes, mint egy jól bevált márkanév újabb terméke.

A sok hír ellenére azonban még abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán valaha is a képernyőre kerül a Caprica: a Sci Fi Channel rendszeresen elkiabálja a terveit, és meggondolatlan bejelentéseket tesz, melyekből aztán semmi sem lesz; bár a spinoffok felfuttatásával egészen jól áll, ha csak a Stargate franchise-t nézzük. Ha a hírekben bízhatunk, akkor 2008-ig semmiképp sem számíthatunk kézzelfogható eredményre ezen a téren. Egyelőre elég is, ha minden bizodalmunkat a Battlestar Galacticába vethetjük.